Itthon MTI / hvg.hu 2016. szeptember. 18. 11:25

Simicskó: nem védi a hazát, aki nem úgy szavaz, ahogy a kormány elvárja

Arról nem beszélt, amit párttársa, az EU-biztos Navracsics Tibor is elismert, hogy szó sincs kötelező betelepítési kvótákról.

    "Magyarország védelme három pilléren nyugszik: a Magyar Honvédségen, a nemzetközi katonai együttműködésen és az állampolgárok áldozatkészségén - jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter vasárnap reggel a Kossuth Rádióban. - Most a magyar állampolgárok is érezhetik, hogy szükség van rájuk, de nem kell fegyvert fogniuk, kimenniük a határra, csak részt kell venniük az októberi népszavazáson, és nemmel kell szavazniuk a kötelező betelepítési kvótára. Ez nemzeti ügy, amely a pártpolitikától független" - mondta. Arról nem ejtett szót, amit párttársa, az EU-biztos Navracsics Tibor is elismert, hogy szó sincs kötelező betelepítési kvótákról. 

Simicskó szerint "az európai elit továbbra is a bevándorlók szétosztásában gondolkodik, ami tévút. Ez egyfajta meghívást jelent, és a válsággócokban azt fogják érezni az emberek, hogy lehet jönni. Ennek így nem lesz vége, ugyanis a migráció utánpótlása végeláthatatlan." 

Az októberi kvótareferendum "nem csak magyar szempontból sorsdöntő. Ha sikeres lesz, és nemmel szavaznak az emberek, elindíthat egy folyamatot, és egyre több tagállamban követhetik majd a magyar példát. Ezzel rá lehet kényszeríteni az európai bürokratákat, hogy vegyék figyelembe az európai értékrendet" - mondta Simicskó, kiemelve, hogy az európai civilizáció "keresztény vallási talapzaton áll".

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.