Három bejelentés kellett hozzá, hogy a BRFK egyáltalán feljelentéskiegészítést kérjen a VIII. kerületi gyermekotthonban történtek ügyében. Az így beszerzett adatok birtokában ma indítottak nyomozást annak a nevelőotthonnak az ügyében, ahol állítólag rendszerszintű volt a gyerekek zaklatása, molesztálása. Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoznak.
Utoljára csütörtökön leveleztünk a BRFK-val arról a budapesti gyermekotthonról, ahol egyelőre nem hivatalos hírek szerint rendszerszintű volt a kisebb és nagyobb gyermekek elleni szexuális visszaélés. Akkor azt írták, az ügyben feljelentéskiegészítés van folyamatban, és csak utána döntenek a büntetőeljárás megindításáról, ezért addig nem is tudnak mondani semmit.
A Bors szerint az otthonban a nagyobb gyerekeknek kimenőt és zsebpénzt, a kisebbnek édességet és játékot kínáltak a nevelők a szexért cserébe. Az egyik tanúbeszámoló szerint egy kilencéves kislányt az otthonban tanították meg, hogyan kell szájjal kielégíteni egy férfit. Az ügyben az Emmi azonnali vizsgálatot rendelt el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság péntek délután közölte, hogy a feljelentéskiegészítés során beszerzett adatok alapján nyomozni kezd, de nem szexuális jellegű ügyben, hanem
kiskorú veszélyeztetése miatt, ismeretlen tettes ellen.
Mint írták július 19-én kaptak bejelentést arról, hogy egy budapesti intézetben – lapinformációk szerint ez a VIII. kerületi Alföldi utcában található – a lányokat rendszeresen zaklatják, és az emberi jogokat lábbal tiporják.
A rendőrök felvették a kapcsolatot a bejelentővel, aki közölte, hogy személyes bejelentést is tett a VIII. kerületi kapitányságon. Mint mondta, az intézetben lakó barátnőjével a kapcsolattartása nehézségekbe ütközik, a lányt inzultus érte, és információval rendelkezik arról, hogy esetenként szexuális kapcsolat létesült a nevelők és a bentlakók között.
A rendőrök ez után kimentek a helyszínre, és egy – a bejelentésben megnevezett – kiskorú lányt meghallgattak, de ő nem tudott olyan információval szolgálni, amely igazolná, hogy sérelmére bűncselekményt követtek volna el.
Augusztus 31-én aztán a rendőrség egy ismeretlen személytől olyan bejelentést kapott, amelyben olyan internetes beszélgetések voltak, amelyek erősen korrektúrázottak, helyenként hiányosak voltak, illetve az üzenetváltásokat nem teljes terjedelmében tartalmazták. A beszélgetésekből arra lehetett következtetni, hogy azok egy részét volt gyermekotthonos személyek, vagy azok ismerősei írták.
Szeptember 2-án a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Kirendeltsége részéről is bejelentés érkezett, amely alapján a BRFK feljelentéskiegészítést rendelt el.
A feljelentéskiegészítés során beszerzett adatok alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság végül nyomozást indított.
Orális szexre kényszerítették a gyerekeket egy magyar nevelőotthonban
A 9-10 éves kicsiknek játékot és édességet, a nagyobbaknak pénzt és kimenőt ajánlottak szexért cserébe a nevelők egy magyarországi gyermekotthonban - állítják nevük elhallgatását kérő áldozatok és jogvédők.