Itthon hvg.hu 2016. szeptember. 06. 13:07

Népszavazás lehet a budapesti olimpiáról

Országos népszavazási kezdeményezést nyújtott be a 2024-es budapesti olimpiarendezésről a Nemzeti Választási Bizottsághoz Erdélyi Katalin, az Átlátszó újságírója. A szervezetnek öt napon belül kell döntenie az ügyben.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a XXXIII. nyári olimpiai és XVII. nyári paralimpiai játékok pályázatáról és rendezéséről szóló 2016. évi LVIII. törvényt?” Ezt a kérdést nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) Erdélyi Katalin.  

 Ha az NVB jóváhagyja a kérdést, akkor 200 ezer érvényes aláírást kell összegyűjteni a népszavazáshoz.

Az ügyben nem először kezdeményez referendumot Erdélyi Katalin. Múlt decemberben a fővárosi választási bizottság egyszer már jóváhagyta a kérdését, amely akkor még kifejezetten a pályázatról való lemondásról szólt, és amelyről a fővárosiak szavazhattak volna. Januárban azonban a Kúria megtagadta annak hitelesítését, miután felülvizsgálati kérelem érkezett ellene. A döntés ellen nem lehetett fellebbezni.

A 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére vonatkozó pályázati szándékot tavaly júliusban nagy többséggel támogatta a parlament – 151 igen, 33 nem szavazat, négyen tartózkodtak –, idén pedig megjelent a kérdésben is hivatkozott jogszabály, amely a többi között a játékok rendezését, szervezését és lebonyolítását segíti.

A Fővárosi Közgyűlés még a parlament előtt, júniusban szavazott a pályázat támogatásáról (25 igen, egy tartózkodás, egy ellenszavazat), s felkérte a főpolgármestert, hogy a rendezésre vonatkozó közös szándéknyilatkozatot írja alá. Ezt végül Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének szignójával is ellátva elküldték Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének.

A rendezés jogának odaítéléséről jövő szeptemberben, Limában dönt a NOB. Budapestnek három versenytársa van, Róma, Párizs és Los Angeles.

Hirdetés
hvg360 Szentirmai Áron 2025. május. 10. 10:00

Lesből támadó halál – megedzhetjük-e a szívünket, amikor sportolunk?

Az elmúlt években drasztikusan visszaszorult a sportolás közben bekövetkező szívhalál, miközben évtizedek óta stagnál a hirtelen szívleállás gyakorisága. Minek köszönhető ez a fordulat? Mekkora terhelést jelent a sportolás a szívnek, edzhetjük-e a vért pumpáló szervet, és miért gyakoribb a hirtelen szívleállás az amatőr sportolók körében? Hogyan sportoljunk, ha szívproblémáink vannak, kockázatos-e kávét inni edzés előtt? Három kardiológussal beszélgettünk.