Ha Moszkva tér nem is lesz újra, egy sétányt az orosz fővárosról nevezhetnek el Budapesten – derül ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott előterjesztésből.
A IV. kerületben három új közterületet neveznek el. Két sétány határon túli települések nevét kapja, egy út elnevezésével pedig a helyi kötődéssel bíró szalézi vértanú szerzetesnek, boldog Sándor Istvánnak állítanak emléket, vagyis jön a Sándor István utca, a Huszt sétány és a Beregszász sétány.
A XIII. kerületben Moszkva sétánynak hívják majd a Dráva utcai csomóponttól az Árpád hídig húzódó Duna-parti sétányt. A Frangepán utca és a Fáy utca közötti névtelen közterületet Párta köznek nevezik el, ami illik a ruházattal kapcsolatos angyalföldi utcanevek sorába.
A Fővárosi Vízművek vezérigazgatójának kezdeményezésére a csepeli szennyvíztisztítóhoz vezető utat Wein Jánosról nevezik el, aki az indoklás szerint ezer szállal kötődött a vízművekhez.
A XXII. kerületben a Hűség utcáról nyíló új lakópark utcáit a lakók kezdeményezésére Szent Mihály utcának, Harangjáték utcának, Dallam utcának és Irsai Olivér utcának nevezik el.
Szintén a XXII. kerületben, a mezőgazdasági területen található névtelen közterületek a Cifra, Fácska valamint Hanga utca neveket kapják – olvasható az előterjesztésben.