Itthon hvg.hu 2016. augusztus. 24. 08:03

Kalózakció volt Bayer jelölése

A felterjesztő alapítvány vezetője nem is tudott az elnökhelyettes lépéséről, és szerinte épp a Gulág miatt nem kaphatott volna kitüntetést Bayer Zsolt.

A kormány indoklása szerint Bayer Zsolt újságírót "a Gulágokban elpusztultak emlékét őrző közösség" indítványára tüntették ki lovagkereszttel. A Népszabadság megszólaltatta az alapítvány kuratóriumi elnökét, Stark Tamás történészt, aki elmondta, ő nem is tudott a jelölésről. Az indítványt Pintér Jolán, az alapítvány elnökhelyettese magánkezdeményezésként tette.

Stark a lapnak elmondta, Bayer kitüntetését korábbi rasszista írásai mellett azért sem tudja támogatni, mert a publicista egy olyan orosz rendszer támogatója, amely nem néz szembe a sztálini időszak bűneivel, sőt azokat bagatellizálja. Mint fogalmazott, éppen a Gulág áldozatainak emléke nem engedi meg, hogy "egy ilyen újságírót kitüntessenek".

Bayer kitüntetése nyomán rendkívüli zuhanásba kezdett a lovagkereszt árfolyama: már több mint hetvenen adták vissza a rendjelet Áder János köztársasági elnöknek.

A publicista a botrány kapcsán nyilatkozott a kormánypárti Magyar Időknek, és elmondta, van olyan mondata, amit megbánt, de itt nem említi a putyini rendszerhez való hozzáállását.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

Magyar Péter szerint a politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot. Azt mondja, nincs benne bosszúvágy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az ezer-kétezer embert, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.