2016. augusztus. 16. 05:27 MTI Utolsó frissítés: 2016. augusztus. 16. 08:03 Itthon

Elárulták, mi okozhatta a hortobágyi robbanást

Túlterheltség okozta a Hortobágyi Nemzeti Parkban július 1-jén történt bombarobbanást – írta keddi számában a Magyar Nemzet Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára írásbeli válaszára hivatkozva.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának Demeter Márta szocialista képviselőnő kérdésére adott írásbeli válaszából kiderül, hogy szélsőséges túlterhelést jelentett a parkban végzett robbanótest-mentesítési munka az ott dolgozó tűzszerészeknek – közölte a Magyar Nemzet.

Az adatok szerint 2012-ben 14 500 órával kellett többet dolgoznia a tűzszerészeknek a Hortobágyon, 2013-ban ez a szám 34 600-ra, 2014-ben 47 ezerre nőtt, majd 2015-re 45 600-ra mérséklődött. Idén eddig 31 ezer túlórát számoltak el.

Eközben a lap szerint a szaktárca 2013-ban 27 millió forint túlórapénzt fizetett ki, 2014-ben viszont 13 millió forintot.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.