Ez a 20 milliós Merci már biztosan hiányzott valakinek – fotók
Az osztrák hatóságok körözték azt a Mercedest, amelyet a magyar rendőrök a röszkei határnál foglaltak le.
Egy indiai állampolgárságú férfi szombat délután egy Mercedesszel akarta elhagyni az országot Röszkénél, de az ellenőrzés megállapította, hogy a járművet körözik az osztrák hatóságok – közölte a rendőrség.
A közel 20 millió forint értékű személyautót a magyar rendőrök lefoglalták.
Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.