Itthon hvg.hu 2016. augusztus. 10. 10:06

Elnézést kért a migránsparódiáért Kommandó polgármestere

Migránsvadászattal és migránsok kitoloncolásával „színesítették” hétvégén a székelyföldi Kommandón rendezett falunapok műsorát. A paródián sokan felháborodtak, Kocsis Béla polgármester elnézést kért, és azt mondta, hogy senkit sem akartak megbántani – írja a maszol.ro.

"Szíriai fagylaltos furgonokba bújt migránsok érkeztek a falu határába, áttörték Grenzkommando vámot. A szolgálatos határőrök végül sikeresen megállították az illegális fuvarozókat, előállították a határt törvénytelenül átlépő szíriaiakat. Azok spontán tüntetésbe kezdtek, eurót, Németországot és nőket követelve. A hatóságok azonban kitartottak, feltoloncolták őket a kommandói gőzös szerelvényére, és elküldték „Merkel nagymamájukhoz” – számolt be a jelenetek forgatókönyvéről a Háromszék című napilap.

A tudósítás szerint a paródiát kommandói fiatalok adták elő, több mint kétszázam nézték őket. A kétnapos faluünnep majd mindegyik műsorszámának nagy sikere volt – legalább is a Kovászna megyei napilap szerint.

Rédai Attila, a Székelyhon újságírója is a helyszínen látta a műsort, és ő viszont azt mondta, hogy vendégeivel meglehetősen visszásnak érezték a jeleneteket. Szerinte nem volt szerencsés a témaválasztás, de ennek a szereplők láthatóan nem voltak tudatában – nyilatkozta a Maszolnak.

Kommandó polgármestere elnézést kért a „szíriaiak kitoloncolásáért"

A közösségi oldalakon is sokan felháborodásuknak adtak hangot. A háromszéki település polgármestere szerint senkit viszont sem akartak megbántani, „csak” szórakoztatni. Kocsis Béla a Maszolnak azt mondta: meglepte a vitatott jelenetek negatív visszhangja.

A falunapokat a helyi polgármesteri hivatal szervezte. A rendezvényen hagyomány, hogy a fiatalok paródiaműsort készítenek olyan témákban, amelyeknek aktualitása van. A menekültkérdés Háromszéken is foglalkoztatja az embereket – magyarázta, és egyben elnézést kért azoktól, akiket megbántottak a paródiával.

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.