2016. július. 27. 11:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2016. július. 27. 12:23 Itthon

Dráma a strandon: eltűnt egy négyéves német kislány, de próbált segítséget kérni

A riadt szülők azt sem tudták, hogy gyermekük a vízben vagy a keszthelyi parton veszett-e el. Szerencsére a kislányt megtalálták a rendőrök, a bazársoron kóborolt. Tegnap egy Tiszafüreden nyaraló ötéves kisfiút is halálra váltan keresett az apukája, de aztán a rendőrök megtalálták a stégen.

A keszthelyi rendőrök háromnegyed órán belül megtaláltak egy eltűnt kislányt kedden.

A vízimentőktől jött a bejelentés tegnap este 7 óra előtt, hogy egy német házaspár négyéves kislánya eltűnt a Keszthelyi Városi Strandról. A szülők nem tudták megmondani, hogy gyermekük a vízben lehet, vagy a partszakaszon tűnhetett-e el.

A rendőrök háromnegyed órával később a közeli bazársoron találták meg a kislányt, aki miután észrevette, hogy elszakadt a családjától, a pénztár felé tartott, hogy ott segítséget kérjen. A járőrök a gyereket kisebb ijedtség után, sértetlenül átadták a szüleinek.

A keddi nap nem volt eseménytelen a tó környéki rendőröknek: három úszót is ki kellett menteni a délutáni viharok idején a hullámokból.

Közben a police.hu egy újabb hasonló esetről is beszámolt: egy Tiszafüreden nyaraló apuka ötéves kisfia tűnt el tegnap kora este. A lakókocsiban összekapott testvérével, majd durcásan kivonult. Amikor az apja kinézett utána, már nem találta a kisfiút, ezért keresni kezdte a kempingben. Nem találta, így szólt a rendőrségnek, akik hat járőrrel kezdték el keresni a kisfiút. Átfésülték a táborozóhelyet és környékét, beszéltek a sátorozókkal, a szabadstrandon fürdőzőkkel.

A keresés alig fél órán belül eredménnyel végződött. A rendőrök a kemping közelében lévő stégen megtalálták a kisfiút, aki észre sem vette, hogy milyen riadalmat okozott, gondtalanul figyelte a horgászokat. A járőrök épségben átadták a fiúcskát az aggódó édesapának.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.