Itthon MTI 2016. július. 19. 10:43

Balog elismerte, "túl jól sikerült" az oktatás központosítása

Az igazgatóknak kell lenniük az igazi vezetőknek az iskolákban, az előző keretrendszer túlságosan leértékelte a munkájukat - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Szerinte most már a decentralizáció a jövő útja.

Az előző keretrendszernek talán az volt a legnagyobb hibája, hogy túlságosan leértékelte az iskolák vezetőinek munkáját - közölte Balog Zoltán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) állománygyűlésén, amelyen átadták a tankerületi központi igazgatók kinevezéseit.   

Szerinte az igazgatók nem egyszerűen végrehajtói a tankerület utasításainak, hanem "az igazgatóknak kell lenni az igazi vezetőknek az iskolákban". A miniszter közölte, akkor lehet az igazgatóktól elvárni vezetőhöz méltó felelősséget, ha ehhez megadják az illetékességet is; ez talán az egyik legfontosabb változás a rendszerben.

Azt mondta, 2011-ben új alapokra helyezték a magyar köznevelés rendszerét, de jelentős belső korrekciókra volt szükség az intézményfenntartásban. A központosítás "túl jól sikerült" - fogalmazott, majd úgy folytatta, éppen ezért a decentralizáció a "jövő útja", a rendszer alapelveinek a fenntartásával.

Balog Zoltán szerint az átalakításnak köszönhetően "szabadabban lehet a rendszerben gondolkodni". "Én ezt tartottam a rendszer legnagyobb hiányosságának (...)" - jegyezte meg.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.