Bálint Antónia nemrég még fideszes képviselőjelöltként bukkant fel, most viszont bankár lett. És annyira szeret bankár lenni, hogy a lapátra került tévések körében újabb bankárokat toboroz. Egy bankárképzéssel foglalkozó szakértő a hvg.hu-nak azt mondta: egy tanfolyamtól még senki nem lesz bankár.
Talán a vajnásított TV2-ben zajló munkaerő-exodust látva, de Bálint Antónia sajátos álláspromócióba fogott az interneten. A korábbi szépségkirálynő és fideszes képviselőjelölt a Facebook egy zárt tévés csoportjában osztotta meg felhívását, amiben azokhoz szól, „akik beleestek a televíziós leépítésekbe” és nem sikerült jól fizető állást találniuk, vagy esetleg kiegészítésképpen dolgoznának.
Mint írja, éppen bankárnak keres kollégákat, mert ő „már egy éve bankárként dolgozik”, amit nemcsak nagyon szeret, de „anyagilag is nagyon jó”. Talán előre feltételezett némi kétkedést, mert úgy fogalmaz, „gondolhatják, tőle ez mennyire messze állt”, de senki ne hezitáljon, csak mert „nem tudja magát bankárként elképzelni, vagy sosem mozgott ebben a világban”.
Mint a bejegyzésből kiderül, a bulvárlapokban gyakran Toncsiként szereplő „bankárt” egy bankos tanfolyam elvégzése predesztinálja ennek az elnevezésnek a használatára. A tanfolyamot maga a bank fizeti, így „a legrövidebb idő alatt minden tudás birtokába lehet kerülni”, hogy „kiszámítható jövőt teremtsen magának” a többi extévés is. A Google alapján azért kerülhetett egyáltalán a zárt tévés-filmes csoportba, mert korábban műsorvezetőként, időjósként dolgozott több csatornánál is.
Csakhogy a hvg.hu-nak egy valóban bankárképzéssel foglalkozó forrás azt mondta: egy bank által szervezett tanfolyamtól még senki nem lesz bankár. Nem jogellenes ugyan az elnevezés, mert ez a megjelölés nincsen levédve, ellentétben a bank szóval, amit csak erre feljogosított hitelintézetek használhatnak. Csak éppen „magára valamit is adó bankszakember” egyrészt nem tanfolyamot végez, és szakirányú diploma, esetleg akkreditált posztgraduális képzés nélkül nem nevezi el magát bankárnak. „Ez legfeljebb jól hangzik naiv emberek felé, akik nincsenek tisztában azzal, hogy a bankár egy gyűjtőfogalom, ebbe beletartozhat egy fiókvezető éppen úgy, ahogy egy kockázatkezelő” – magyarázta forrásunk.