Itthon MTI 2016. július. 08. 13:25

Tarlós nem ereszti a 3-as metróra szánt 137 milliárdot

A főpolgármester megerősítette, hogy kérdéses még, mikor indul a 3-as metró infrastrukturális felújítása, a tervezett időtartam azonban változatlan. Tarlós István pénteki sajtótájékoztatóján beszélt a dugódíj lehetséges mértékéről is, valamint arról, hogy nincs napirenden a Szabadság híd végleges lezárása az autók elől.

Ha az Európai Beruházási Bank hitelének emelésével és kormánygaranciával kell végül végrehajtani a 3-as metró felújítását, akkor ragaszkodik ahhoz, hogy a 137,5 milliárd forintos uniós forrást más projektek beruházására fordíthassa a főváros – mondta Tarlós. Hozzátette: a kérdés azért merült fel, mert elképzelhető, hogy az unió megtérülő beruházásként kezeli a rekonstrukciót és más finanszírozási feltételeket szab.

A pótlóbuszokra vonatkozóan azt mondta, kezdettől azt képviselték, hogy akkor tudnak a nemzetgazdasági érdekekre figyelemmel lenni, ha a legolcsóbb ajánlat és a szolgáltatás közötti különbséget a kormány fizeti. "Aki rendeli a zenét, az fizet" – fogalmazott.

Kitért arra is, hogy használt buszok ideiglenes forgalomba állításával, a várakozási idő csökkentésével és a Volán bevonásával is el lehet kerülni a csúszást. Tarlós István ugyanakkor azt is megjegyezte: "erősen reméli", hogy produkálnak olyan szolgáltatót, amely magyar buszokkal szolgáltat. Ha létezik ilyen, akkor az miért nem indult el az őszi nyílt tenderen? – vetette fel.

Tíz vágánynak maradnia kell a Déliben

A Déli pályaudvarral kapcsolatban úgy foglalt állást: a kormány ötlete "nem ördögtől való", de megítélése szerint megoldhatatlan, Kelenföldön nincs lehetőség érdemi bővítésre. Értékelése szerint a fejpályaudvaroknak több a hátrányuk, mint az előnyük, rövid távon azonban kockázatos a Déli pályaudvar kiváltása. Ott hiába tudnak üzemi területeket átadni, tíz vágánypárnak meg kell maradnia – közölte.

Számítások a dugódíjra

A főpolgármester azt is mondta: a főváros biztosan nem fogja kezdeményezni a behajtási díj bevezetését kizáró jogszabály módosítását, háttérszámításokat azonban végzett arról. Tarlós István az esetleges jogszabály-módosításról azt mondta: "ebbe az utcába biztosan nem megyek be".

A számításokat egyfajta műhelymunkaként jellemezte, kifejtve: a város közigazgatási határán belül 5 ezer forint lenne az éves matrica, míg egy belső pesti és budai zónában – a törvényi díjmentességet élvezőkön és az ott lakókon kívül – használatonként 700 forint lenne a díjtétel.

A belső zónába a pesti oldalon a Margit híd, Szent István körút, Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút, Múzeum körút és Vámház körút által határolt terület, Budán pedig az Erzsébet hídtól a Lánchíd utca, Alagút utca, Attila út, Csalogány utca, Bem rakpart és Margit híd által határolt terület tartozna. Díjmentes lenne a két rakpart, továbbá a Kossuth Lajos utca és az Erzsébet híd.

A bevezetés egy év alatt – 2017 végére – 750 millió és 1 milliárd forint közötti összegből valósítható meg, az éves bevétel 10 milliárd forint lehetne – ismertette a főpolgármester.

Ettől függetlenül is tovább kell bővíteni az őrzött P+R parkolók számát, 2016 végére váratóan 3500-3600 férőhely áll rendelkezésre Budapesten – mondta még.

Tarlós István kérdésre azt is elmondta: nincs terítéken, hogy a Szabadság hidat végleg lezárják a közúti forgalom elől. 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.