Itthon MTI 2016. július. 04. 07:12

Minden harmadik határsértőt a hétvégén kapták el

Háromszázötven határsértőt fogtak el az elmúlt hétvégén, miközben összesen több mint ezer volt az elfogott illegális határátlépők száma. A nemzetiségi összetételük meglehetősen sokszínű.

Háromszázötven határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén., Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 140, szombaton 103, vasárnap 107 embert fogtak el. Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, azonban februárban, márciusban, áprilisban és júniusban is előfordult több olyan nap, hogy kétszáznál is több migránst tartóztattak föl, múlt szerdán idén a legtöbbet, 265-öt. Hétfőtől vasárnapig 1076 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, az azt megelőző héten – június 20-tól 26-ig – 637-tel szemben.

Az ügyészség és a bíróság migrációval kapcsolatos bűncselekményekről megjelent tájékoztatói szerint az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele nagyon sokszínű, jelentős számban vannak a magukat afgánnak, szíriainak, pakisztáninak vagy valamely észak-afrikai országból származónak valók, de jönnek olyan távoli helyekről is, mint Kuba vagy Srí Lanka.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.