Itthon hvg.hu 2016. június. 21. 09:15

Orbán otthagyja az Eb-t az unokája miatt

Időre és problémamentes szüléssel jött világra Orbán Ráhel és Tiborcz István kislánya, tudta meg a Bors. A lap szerint a szülők titkolóznak, de a miniszterelnök már haza is indult Franciaországból.

Hétfőn délután megszületett Tiborcz Alíz, Orbán Ráchel és Tiborcz István közös gyermeke. A Bors értesülései szerint a hírre a miniszterelnök megszakította Eb-turnéját és már úton van hazafelé. A lap úgy tudja, hogy a kisbaba 3300 grammal és sok hajjal született.

Utalnak arra is, hogy Alíz érkezésével továbbra is marad "a női túlerő" a családban, Orbánnak ugyanis négy lánya mellé érkezett egy leányunoka. Orbán Ráhel eleve hétfőre volt kiírva, a szülés pedig komplikációmentesen zajlott.

A Bors úgy tudja, Orbán Ráhel ugyanott szült, ahol hét évvel ezelőtt legkisebb testvére is született, a Kútvölgyi úti kórházban. Azt írják, hogy Ráheléknek sikerült titokban tartaniuk a gyermekük nemét s nevét a terhesség egész ideje alatt és továbbra is távol akarják tartani az újságírókat a családtól.

Még fiatal, életerős emberként gondolok magamra, furcsa lesz, ha egyszer csak nagyapának szólítanak – mondta Orbán Viktor három évvel ezelőtt.

Hirdetés