Azt persze évek óta tudtuk az Indexnél, hogy ő a tulajdonos, és egészségesnek tartottuk, hogy az egy-két évente, céges ivászat előtt elhadart beszéden kívül nem szól hozzánk. Aztán 2010 után sokasodni kezdtek a súrlódások, több lépcsőben szivárogtak lefelé, hullámokban, informálisan. Ebből egyszer csak az lett, hogy végre dumálhattunk egyet szemtől szembe. Arról, hogy az Indexnek árt, ha én szemtelenkedek fontos emberekkel; és legyek szíves már tekintettel lenni. Nem voltam ezzel egyedül. A feszengve-fenyegetőzve előadott kérést leginkább úgy tudtuk teljesíteni, hogy leléptünk.

Live and let die

Spéder érthetően igyekezett baráti viszonyt fenntartani a kormánnyal, mert különben mi lesz a bankjával, ugyebár. Hogy ez önmagában mennyire beteg rendszert jelez, azt a lapjában előbb vettük észre, mint ő maga. Igazunk lett. Olvasni kellett volna, nem elhallgattatni.

Nincs olyan opció, hogy legyünk barátok. Nem lehet kiegyezni, mert nincs bizalom, nem ismerik a barátság fogalmát. Illetve azt az elvet sem, miszerint élni és élni hagyni.

Eleve nehezebb ügy egy párttal barátkozni. Mint a ponttyal csókolózni. Szeretetkapcsolat egyes emberek között alakul ki jó esetben, és ugyanazt érezni egy szervezet iránt, az mindenképp elég beteg dolog. Stabil, jó viszony ugyanakkor mégis fenntartható, a világon mindenhol vannak pártközeli vállalkozók, akik elkötelezetten támogatnak politikusokat. Ennek viszont az a feltétele, hogy legyen kötődés a napi érdeken túl, és ez a garancia általában a közös értékrend. Ha olyan egyáltalán nincs, akkor az árulás bele van kódolva a kapcsolatba.

Pedig a Fidesznél egyszerűbbnek tűnik a dolog, tulajdonképpen itt egy emberrel kellene szövetkezni, kegyébe kerülni, megtetszeni neki. Csakhogy ővele valami nem stimmel. Valahogy nem tudja viszonozni. Esze ágában sincs szuverenitást engedélyezni, nem tűr ellentmondást, csak a teljes alárendeltséget fogadja el. Aztán kiszívja a véredet, és eldob, mint egy szál gyufát. És ezt is fogadd el, ha egyszer a barátja vagy.

Így járt Simicska, és most Spéderen a sor. A többiek is jól teszik, ha kezdenek megijedni. Pillanatok alatt azon kaphatják magukat, hogy földi javaikon az új, közelebbi barátok osztoznak. Hájfejű senkik zabálják fel az élet munkájával szerzett vagyont. Sőt, a szűk uralkodócsalád.

Ezek után meggondolandó, hogy megérdemli-e ez a kormány és ez az ember a szeretetet. Nem kéne inkább azon dolgozni, hogy tőlük megszabaduljunk?

Világ burzsoái, egyesüljetek!

Hát, ez bizony járna némi kellemetlenséggel. Ellenállónak lenni nem habostorta. A nyílt szembeszegülést további büntetések követnék, személyre szabott törvények, perek és nyomozások. Veszélybe kerül a vagyon egy része, kormányközeli riválisokat tőkésítenek fel, vagy éppen olyan lejáratás indul meg, hogy Göbbels és Gerő Ernő egymás tíz ujját nyaldossák tőle.

Csakhogy érdemes felbecsülni az ellenség erejét. A gátlástalanság és az aljasság megvan maradéktalanul, de az eszközeik korlátozottak. A bírósági eljárások rendre falnak mennek és elhalnak, legkésőbb Strasbourgban. Lejáratáshoz az utóbbi egy-két évben kiépített médiabirodalmuk áll rendelkezésre, és az bizony elég kókadt. Legizmosabb zászlóshajója a frissen megkaparintott, évtizede küszködő TV2, amelynek lerohasztásán nagy erőkkel dolgoznak. Egyébként körülbelül ez meg a közmédia, aminek a közönségét egyáltalán méri valaki, és ez bizony zuhan. Az interneten viszont kizárólag összevásárolt forgalommal felpumpált lufik képviselik a seggnyaló vonalat; a Magyar Időket élő ember nem olvassa. A legnagyobb hírforrások inkább azzal vannak elfoglalva, hogy például kiröhögjék azt, aki a rövidnadrágjával próbál lejáratni egy úgynevezett rejtőzködő milliárdost, és mindezt Andy Vajna zsoldjában teszi. Ugyanis ez a dolguk, ez az erkölcsileg helyes, és ez szolgálja a közjót. És egyébként ez is megy át: a közröhej. A népharag átlát az ennyire amatőr manipuláción, és ellene fordul.

A mostani csata tétje – a bankpiaci átrendezés mellett – az, hogy sikerül-e leverni az egyik legfontosabb online újságot, az Indexet a tábláról. A szándék valószínűleg az átállítás lenne: maradjon ugyanolyan népszerű, de fogja be a pofáját, és írja, amit diktálunk.

Ehelyett minden bizonnyal csak szétverni tudnák, aztán kitömni közpénzzel, ahogy a tévéket. Az eddig megszerzett online felületek is elhanyagolható olvasottsággal működnek, pedig pénz van dögivel. Ember nincs. Írástudó. Olyan se sok van, aki a nevével merné vállalni, hogy ehhez az ordító hazudozáshoz köze van. A Fidesz pribékjei úgy rejtőzködnek, mintha félnének.

És így is van. Sőt nemcsak ők félnek, hanem maga a párt is; talán mert érzik, hogy amit művelnek, az nem bírja a fényt, azt nem lehet holmi tényekkel szembesíteni, mert akkor összedől. Viszont ha dől, nekik jaj lesz. Nem olyan erősek ők, mint amennyire erőszakosak. Aki erős, az nem szorul ilyen módszerekre, és nem menekül minden kérdés elől.

Nincs értelme a kegyeiket keresni. Nincs hova hátrálni. A megalkuvás nem vált be, a tyrannosaurusszal nincs barátság. Azon érdemes most már gondolkodni, hogyan lehet visszaütni, védekezni, és végül megszabadulni tőlük. Ennek egyik eszköze a sajtó: minél szabadabb, annál szűkebb a kormány mozgástere, mert könnyebben és szélesebb közönség előtt bukik le a vállalhatatlan és hazug kísérleteivel.

Ide veled, régi kardunk

És van még sok másik fegyver. Lehet jó helyet találni a pénznek, amit eddig össze tetszettek harácsolni, nem utolsósorban a hamis barátságnak köszönhetően. A Norvég Alap mindössze évi hárommilliárdból okozott annyi kellemetlenséget nekik, hogy agresszív és ijesztő, ám eredménytelen izmozásba kezdjenek. Egy kicsit is veszélyes népszavazási kezdeményezéstől lóhalálában vonultak vissza. Reszketnek az átláthatóságól, az adatigénylőktől, a jogászoktól, a szegénységkutatóktól, az irodalmároktól és a filozófusoktól, a felkészült riporterektől. Mindentől, ami leleplezné, hogy rosszabbul élünk, ám ők viszont egyre jobban.

Lehet ám őket terelgetni, de kizárólag pofonokkal. Minden meghunyászkodás őket erősíti. Mostani hatalmuk is abból ered, hogy az első években besorolt mögéjük mindenki abban a reményben, hogy ezzel bebiztosítja magát. Tragikus tévedés volt, de még most is korrigálható, csak ehhez áldozatot kell hozni. Ahogy telik az idő, egyre nagyobbat minden nappal.

Ideje tenni valamit a hazáért, ami lehetővé tette, hogy tehetséggel, kitartó munkával, szorgalommal és néhány ügyes trükkel Magyarországon is gennyesre keresse magát egy-egy szegény parasztgyerek. Most olyan ország épül, ahol ezt előre megfontolt szándékkal teszik lehetetlenné. A szegény gyerekek kezében semmi sincs, hogy megvédjék magukat. Ez azok dolga, akiknek még van hozzá erejük, és nem felejtették el, honnan jöttek. És azt sem, milyen volt megküzdeni valamiért.