Itthon hvg.hu 2016. június. 09. 16:20

Híres olasz paparazzót vethettek be Spéder ellen

A TV2-ben és a Ripostban mutogatott felvételeket Spéder Zoltánról egy híres olasz lesifotós készíthette. Vagy nem, de akkor meg meghamisították az adatokat.

A 444.hu utánanézett, ki készítette Spéder Zoltán bank- és médiavezérről a napokban keringő képeket – amiken "gyűrött rövidnadrában" tárgyal az utcán, vagy a párjával csókolózik –, és a kép elkészítésére vonatkozó adatokban azt látta, a képhez Andrea Belmonte van feltüntetve. Mi is megnéztük, még mindig ez a név szerepel ott:

hvg.hu

A lap szerint a Riposton és a 888-on is a "BELMONTE" credittel jelentek meg a képek, de ezt azóta már eltüntették. Két verzió lehetséges: vagy az olasz paparazzót állították rá Spéderre, vagy egy másik fotós az ő nevét használta fel.

Spéder ellen a jelek szerint összehangolt támadás folyik: Soros után őt leplezte le a TV2 a "rejtőzködő millárdosok" sorozatában. Kiderítettük, hogy a lejárató riportot ugyanaz a Kunhalmi Nóra készítette, akit Juhász Péter együttes politikusra is ráállítottak. A mostani riportban azonban sehol sem derül ki, ki készítette.

A miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János a kormányinfón kiállt Spéder mellett, azt mondta, a barátja volt, és az is marad, azt pedig nem hinné, hogy őt akarnák gyengíteni a Spéder elleni támadással.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.