Itthon hvg.hu 2016. június. 06. 14:14

Megszólalt Kiss László társa, egy Európa-bajnok vízilabdázó: tagadja a zaklatás vádját

A hatvanas évek ismert vízilabdázója volt az egyik férfi, akit Kiss Lászlóval együtt három hónapra eltiltottak nemi erőszak kísérletének vádja miatt. A férfi most azt mondta, hagyják békén ezekkel a vádakkal.

F. Mariannát 1960-ban egy arra járó úszómester mentette meg, mivel Kiss László és két tettestársa akarta nemi aktusra kényszeríteni a molesztálás után. A Blikk információ szerint Kiss László egyik társa a zaklatásban a kor ismert vízilabdázója volt, még Európa-bajnokságot is nyert a magyar válogatottal. Egy budapesti csapat játékosa volt, úszóként országos bajnoki címet szerzett. A harmadik férfi pedig szintén egy fővárosi klubban játszott akkoriban.

A lap megkereste a tettéért két társával együtt három hónapos eltiltást kapó férfit, aki azonban tagadta a vádakat. Azt mondta, őt soha nem is tiltották el, és szeretné, ha békén hagynák ezzel az üggyel.

A korabeli Népsport szerint a Magyar Úszószövetség egyébként nemcsak a sporttevékenységtől tiltotta el 1961-ben a három férfit, hanem az uszodába sem tehették be a lábukat ebben az időszakban. Súlyosabb következménye azonban nem lett az ügynek, rendőrségi eljárás sem indult.

Kiss László korábban a kezdeti tagadás után végül beismert egy másik uszodai nemi erőszakot, amelyet Takáts Zsuzsanna ellen követett el. Az ügy miatt Kiss lemondott szövetségi kapitányi posztjáról, Százhalombatta pedig elvette tőle az alpolgármesteri címet, és a róla elnevezett uszodáról is eltüntették a nevét.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.