Itthon hvg.hu 2016. június. 02. 07:33

Szijjártótól megkérdezték, lehet-e Huxit is az esetleges Brexit után

Akármilyen eredményt is hoz a Brexit, vagyis a britek népszavazása az unióból való kilépésről, a magyar kormány elkötelezett az EU-tagság mellett, vagyis nem lesz Huxit – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Figyelőnek adott interjújában.

Integráns részei vagyunk az uniónak, de erős Magyarországot erős unió nélkül nem tud elképzelni – közölte Szijjártó Péter a Figyelőben megjelent interjújában. Az eurózóna-tagságról szóló kérdésre azt válaszolta, hogy az alaptörvény világosan fogalmaz, "a forint a magyar fizetőeszköz", a belépés lehetséges időpontjáról pedig hozzátette, "ez fontosabb kérdés annál, hogy tippelgessünk".

Szijjártó arról is beszélt, hogy a tapasztalatok szerint az utóbbi időben a külügyön keresztül tolmácsolják igényeiket a kormány felé a beruházók, de szerinte nincs ellentét a Nemzetgazdasági Minisztérium és a saját tárcája között. Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert régi jó barátjának tartja, ami megalapozza a jó intézményközi együttműködést.

Az interjú szerint a TV2 és Andy Vajna ügyében nem lát gondot, mint ahogy abban sem, hogy időnként leül beszélgetni Kóka Jánossal, akinek céges exportügyekben próbál segíteni. Elmondta még azt is, hogy a nyáron Budapestre látogathat az orosz Vnyesekonombank vezetője, akivel a Paks II projekt mellett a Dunaferr- és a Malév-ügy rendezését is napirendre akarja venni.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. április. 18. 19:30

A sós vízbe pottyant disznótól az ünnepi asztalig: hogyan lett a húsvét főszereplője a sonka?

A kínaiak úgy tartják: a sonkát is ők találták fel. Egy dolgot azonban elrontottak: nem volt hozzá ünnepük. Nem mintha a sonkának a nyugati világban bármi köze lenne bármilyen ünnephez, ma mégis ez a húsvéti asztal főszereplője. Miért alakult ez így, és hogyan születtek meg a világ legjobb sonkái? Kis sódartörténet húsvét előtt, főzési jó tanácsokkal.