Itthon MTI 2016. május. 30. 07:43

Majdnem 300 határsértőt kaptak el itthon hétvégén

Összesen 292 határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén, embercsempészet miatt hét ember ellen indítottak eljárást – közölte a rendőrség hétfő reggel.

A police.hu-n található statisztika szerint pénteken 114, szombaton 92, vasárnap 86 migránst fogtak el.

Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, de februárban, márciusban és áprilisban is előfordult több olyan nap, hogy kétszáznál is több migránst tartóztattak fel, húsvéthétfőn idén a legtöbbet, 255-öt. Hétfőtől vasárnapig 882 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, az azt megelőző héten, május 16-től 22-ig ez a szám 876 volt.

Az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele nagyon sokszínű, sokan vannak a magukat afgánnak, szíriainak, pakisztáninak vagy valamely észak-afrikai országból származónak vallók, de jönnek olyan távoli helyekről is, mint Haiti vagy Srí Lanka.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.