Itthon HVG 2016. május. 25. 13:48

Ki szabadulhat óvadékkal?

Gál György erzsébetvárosi politikusért 100 millió forintot óvadékot kért a bíró, de ő nem fizetett. Tarsoly Csaba Quaestor-vezér viszont hiába ajánlott pénzt a szabadságáért – a HVG feltérképezte e héten a magyar óvadékrendszer működését.

Kevesen ajánlanak óvadékot az előzetes letartóztatásuk kiváltására Magyarországon. A lehetőség 58 év szünet után tér vissza a jogrendszerbe 2003-ban. Azóta 700 ügyben szabtak ki „letétet”, a MÁV Biztosító korábbi igazgatója például 55 millió forintot rakott le. De ki szabadulhat ilyen módon? A hetilap összeállítása egy New York-i óvadéktárgyalásba is betekintést ad.

A cikk a csütörtöki HVG-ben olvasható.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.