A miniszter a magyarországi szlovákság oktatási mutatóiról beszélt, de úgy tűnik, régi adatokat kapott a beszédéhez.
Balog Zoltán, az Emberi Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) beszédében úgy fogalmazott, hogy Magyarországon nemzetiségi reneszánsz zajlik. Egyre többen vallják magukat szlováknak, továbbá a 2010 előtti időszakhoz képest nőtt a szlovák anyanyelvű tanintézmények száma, és több mint kétszeresére emelkedett a bennük tanulók létszáma.
Azonban a Népszabadság cikke szerint ez nem igaz. Az Országos Szlovák Önkormányzat (OSZÖ) felmérése szerint Magyarországon a 2004–2005-ös tanévben összesen 66 általános iskolában oktatták a szlovák nyelvet 3611 tanulónak. A budapesti szlovák tannyelvű általános iskolában és az említett négy vidéki város kétnyelvű iskolájában összesen 814 általános iskolás tanult, a budapesti és békéscsabai szlovák középiskolának 113 gimnazistája volt. A szlovák nyelvet oktató óvodák száma 66, ezekbe összesen 2720 gyereket írattak be. A 2011–2013-as kormánybeszámoló adatai szerint a szlovák óvodákba járó gyermekek száma 2720-ról 2275-re, a szlovák nemzetiségi óvodák száma pedig 66-ról 43-ra csökkent.
Az ugyan igaz volt a beszédben, hogy Magyarországon egyre többen vallják magukat szlováknak, csakhogy ez a rendszerváltás után következett be. Az 1990-es népszámlálás szerint 12 745-en vallották magukat szlovák anyanyelvűnek és 10 459-en szlovák nemzetiségűnek. A 2001-es népszámláláskor a szlovák anyanyelvűek száma 11 816 főre csökkent, csakhogy a szlovák nemzetiségűek száma 17 692 főre nőtt, ami 70 százalékos emelkedés.
Az Emmi sajtóosztálya úgy reagált a lap kérdésére, hogy a miniszter a Központi Statisztikai Hivatal adataira, valamint a Közoktatási Információs Rendszer statisztikai adataira támaszkodott. A beszédben azomban ez állt: „a nemzetiségi adatok alapján a hét vizsgálható kisebbség – a románok kivételével – az elmúlt két évtizedben jelentősen megerősödött, a német és a szlovák nemzetiségűek száma majdnem megduplázódott, a horvát, szerb, szlovén, cigány nemzetiségűek számának növekedése pedig szintén igen erőteljes volt.”