Itthon hvg.hu 2016. május. 12. 07:10

Eltűnt félmilliónál is több magyar a rendszerváltás óta

A rendszerváltás óta több mint félmillióval csökkent Magyarország népessége, és ez várhatóan a következő években is folytatódik – írta a Világgazdaság.

Egy újabb városnyi magyarral csökkent a lélekszám egy év alatt, így tavaly már több mint félmillióval kevesebben éltek Magyarországon, mint huszonöt évvel ezelőtt – közölte a VG.

Ehhez nemcsak a tavalyi rekordmagas halálozási szám, hanem az alacsony születésszám is hozzájárult, a lélekszám 9 millió 823 ezerre esett tavaly.

Ugyan a halálozások kiugróan nagy száma minden bizonnyal nem tartós folyamat – az influenzajárvány és a nyári hőség hatása a statisztikai hivatal szerint –, de a születések száma sem nőtt érdemben, ami miatt a következő években is csökkenhet a népesség.

A természetes fogyás az elmúlt években 35–40 ezer között ingadozott. A statisztikai hivatal népesség-előreszámítása szerint tizenöt év múlva már kevesebb mint 9,7 millióan laknak majd az országban, az évszázad közepére pedig 9,35 millióra csökken a lélekszám. 2070-re pedig már csaknem százezerrel leszünk 9 millió alatt.

E becslés azonban optimistának tűnik, és a helyzetet rontja, hogy mostanra már nemcsak a halálozások száma viszonylag magas, miközben a születéseké alacsony, de kivándorlás is sújtja az országot. Tavaly minden korábbinál többen, 33 ezren vándoroltak ki.

A KSH Népességtudományi Intézetének becslése sokkal pesszimistább képet fest. Kalkulációjuk alapján a népesség tavalyi, 2015-ös előreszámítása szerint 2060-ra a népesség száma közel 2 millió fővel fog csökkenni, miután nem lesz igazi áttörés a születésszámban.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.