Nem a Liget átalakításáért felelős cég, hanem a Főkert Zrt. vágta ki a fát a Bethesda kórháznál a rigófészekkel együtt – közölte a Városliget Zrt. A Főkert azzal indokolta a visszavágást, hogy a hétfői viharban a fa veszélyessé vált.
Nem a Liget projekt miatt vágták a fákat a Bethesda kórháznál – hívta fel a figyelmet a Városliget Zrt. egy nappal az után, hogy a fák és madarak napján a rajta lévő rigófészekkel együtt vágtak ki egy fát, elpusztítva a fiókákat.
Közölték, a Liget projektért felelős Városliget Zrt. csak a sajtóból értesült az esetről. A cég információkat kért a növényzet gondozásáért felelős Főkert Zrt.-től, amely közölte, hogy az egyébként is rossz állapotú fák a hétfői viharban sérültek meg, balesetveszélyes állapotban voltak, ezért kellett visszavágni ágaikat.
A héten egy másik állatokkal kapcsolatos eset is sokakat felháborított: Jászapátiban megkínoztak és agyonvertek egy, a környéken ismert gólyát, amelynek tetemét hétfő este találták meg egy iskola udvarán. A rendőrség két 15 éves fiút gyanúsít az állatkínzással. A kamaszok el is ismerték a bűncselekményt.
A Liget Budapest Projekt részeként egyébként csaknem ezer fa elültetését tervezik a parkban – közölte a Városliget Zrt.