Itthon MTI 2016. május. 03. 11:19

LMP: Az önkormányzatok fekete éve lesz 2017

Az ellenzéki párt szerint kevés lesz az önkormányzatoknak adott hat milliárd forint plusz támogatás.

Gerstmár Ferenc szerint a 2017-es költségvetés  egy újabb fekete évet ígér a települések számára. A LMP politikusa kevesellte a 668 milliárd forintos 2017-es előirányzatot. Szerinte az önkormányzatok keretének mindössze 6 milliárd forintos növelése egyre súlyosabb helyzetbe sodorja a településeket, amelyek már kötelező feladataik egy részét sem tudják majd ellátni. Úgy véli, hogy a szociális ellátórendszer kiadásain fognak spórolni az önkormányzatok.

A politikus keddi sajtótájékoztatóján elmondta, “a kabinet szándékosan tartja lélegeztető gépen a településeket, amelyek vezetői, kiszolgáltatva az alkalomszerű támogatásoknak, a központi akarat végrehajtóivá válnak.”

Gerstmár szerint közel háromezer önkormányzatnak nem lesz szabadon felhasználható forrása jövőre.


Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.