Az uniós felmérések rendre azt mutatják, hogy a magyarok csehül állnak az idegennyelv-tanulással, de igazából sokkal komolyabb gond van ezen a területen, mint hogy a különböző rangsorokban hátul kullogunk. Idehaza mindenesetre közel tíz éve nem készült releváns felmérés a nyelvoktatás helyzetéről.
Magyarország megint lebőgött, sehol sem vagyunk nyelvtanulásban – nagy vonalakban ez volt a sajtóvisszahangja legfrissebb Eurostat-kutatásnak, amely szerint a 11-14 éves magyar középiskolások mindössze hat százaléka tanul kettő vagy több idegen nyelvet. Más országokban, mint például Észtország vagy Olaszország, ugyanez az arány 96, illetve 98 százalék volt. Hasonló fogadtatása volt az Eurobarométer 2012-es felmérésének, amely azt mutatta, hogy 2006 óta csökkent – 42 százalékról 35-re – azoknak a magyaroknak száma, akik legalább egy idegen nyelven meg tudnak szólalni. A magyar nyelvoktatás valódi állapotáról azonban vajmi keveset mondanak el ezek az adatok.
Az első nyelvnél kezdődnek a bajok
“Az Eurobarométer-felmérések önbevalláson alapulnak, ebből fakadóan eleve nagy bizonytalanság lehet az eredményekben” – mondta a Nyelvtudásért Egyesület elnöke, Rozgonyi Zoltán. Valószínűleg módszertani okai is lehetnek a fenti visszaesésnek, mert eközben az összes EU-s ország esetében voltak látványos ugrások az eredményekben. Rozgonyi meggyőződése, hogy “az idegen nyelvet – valamilyen, akármilyen szinten – beszélők aránya nőtt 2006 óta, hiszen a fiatalabb korosztály nyelvtudása, ha lassan is, de javulgat".
Önmagában még nem lenne tragédia, hogy a vizsgált korosztályban ilyen alacsony a két nyelvet tanulók aránya. Ez főleg abból adódik, hogy Magyarországon csak gimnáziumtól kötelező a második nyelv bevezetése, bár Európában az a tendencia, hogy a pubertás kor miatt előrébb hozzák a második nyelvet. “Némettanárok hosszasan tudnak mesélni arról, hogy milyen az, amikor egy serdülő 14 éves szembesül azzal, hogy az angol után milyen egy német kezdő szint. Ilyenkor azonnal erős az elutasítás” – magyarázta Einhorn Ágnes, a Budapesti Műszaki Egyetem Idegen Nyelvi Központ munkatársa. A magyar nyelvoktatás rákfenéje mégsem ebben keresendő: “sokkal inkább az első idegen nyelv tanulásában elkeserítően lassú az előrehaladás”, mutatott rá a Nyelvtudásért Egyesület elnöke.
“Maguk a tanárok sem élték meg, hogy lehetne jól csinálni”
Papíron minden adott a hatékony idegennyelv-oktatáshoz. Nemzetközi összehasonlításban kifejezetten magasak az idegen nyelvre fordított óraszámok, kilenc év alatt 936 óra jut az első idegen nyelvre, ami elméletileg bőven elég a korábbi középfokú szinthez hasonló követelményű B1-es szint eléréséhez (a második nyelvre is több mint 400 óra jut), és az itthon elterjedtnek számító csoportbontás sem természetes minden országban. A nyelvtanárok számára és szakmai felkészültségére sem lehet panasz.
A magyar nyelvoktatás igazi problémája ugyanaz, mint más tantárgyaknál, mondja Einhorn Ágnes, vagyis hogy a tanítás módszertana elavult: túl tradicionális és tanár- és ismeretközpontú. Csakhogy a nyelvoktatás esetében az eredménytelenség hatványozottan jelentkezik. “Maguk a tanárok sem élték meg, hogy lehetne jól csinálni” – véli Einhorn, aki szerint cselekvésalapú oktatásra lenne szükség, hogy “a gyerekek azt érezzék, többet látnak a világból, ha idegen nyelveket beszélnek”.
Ezen az sem segít, hogy a hazai nyelvoktatásban borzasztóan erős a nyelvvizsgaszerzési nyomás, ebből fakadóan a nyelvtanítás túlságosan nyelvtanozós és unalmas. Einhorn szerint ez a szemlélet azt közvetíti a diákok felé, hogy amit tudnak, az nem elég: “a gyerekek először azt tudják meg, hogy hol hibáztak”.
A jobb munka miatt tanulunk nyelvet
Rendszerszintű problémaként nevezte meg Öveges Enikő, az ELTE Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének oktatója, hogy a magyar nyelvoktatásban a “differenciálás még mindig inkább szlogen, mintsem valóság”. Vagyis az oktatók sokszor nincsenek tekintettel a gyerekek egyéni különbségeire, pedig az eltérő nyelvérzék, motiváció (vagy akár családi háttér), vagy memória miatt nem lehet ugyanúgy kezelni minden diákot.
Ugyanakkor nagyon sok magyar gyerek egyáltalán nem motivált abban, hogy megtanuljon akár egy idegen nyelvet is, mert a nyelvi és kulturális homogenitás miatt egész egyszerűen nem kerülnek olyan helyzetbe, hogy más nyeven beszélővel érintkezzenek. Így nehéz őket meggyőzni arról, hogy a nyelvtanulás egyébként hosszú és sokszor unalmas folyamata miért is hasznos számukra.
A pragmatikus szempontok már jóval erősebbek: a jobb munkáért kell nyelvet tanulni. Ez nem magyar sajátosság, de tény, hogy nálunk erősebb ez a motiváció, mint Európa más országaiban, viszont nem feltétlenül erősíti a nyelvtanulást, magyarázta Einhorn. Ennek ellenére
a magyarok elsődlegesen nem a munkában használják nyelvtudásukat, hanem például nyaralás, netezés vagy filmnézés közben
– idézte a Eurobarometer ide vonatkozó adatait Einhorn.
Vakrepülésben
Ha ehhez hozzávesszük, hogy az oktatáspolitika sem tesz érdemben azért, hogy a helyzet változzon, akkor kezd összeállni a kép, hogy miért is ott tart a magyar nyelvoktatás, ahol. Arra a kérdésre viszont nehéz hiteles választ adni, hogy mitől lehet jobb a magyar nyelvoktatás, mert mint Rozgonyi Zoltán elmondta, közel 10 éve hiányoznak azok az adatok, amelyek segítségével feltárhatók lennének a közoktatásban zajló nyelvtanítás hiányosságai: utoljára 2003-ban és 2006-ban végeztek olyan nagymintás, reprezentatív kutatást, amely a tanári gyakorlatot, vagyis a valós osztálytermi munkát is vizsgálta.
Ez azt jelenti, hogy “tényszerűen szinte semmit nem tudunk a tényleges osztálytermi gyakorlat részleteiről, arról, hogy az órák hány százalékát tartja szakos tanár és mennyi a helyettesítés, vagy hogy a középiskolai csoportok hány százalékban indulnak kezdő szintről” – sorolta a megválaszolandó kérdéseket Rozgonyi. Azt a szakértők is csak találgatják, hogy miért lett mellékes kérdés a nyelvoktatás helyzete.
Túltolták a biciklit
Ez ügyben az utóbbi 4-5 évben sem történt előrelépés, igaz, a hatodik és nyolcadik osztályban bevezetett kompetenciamérések valamelyest javítottak a helyzeten, de még így is sokkal több hasonló adatgyűjtésre lenne szükség. Cserébe viszont mindent mást felforgatott a kormányzat: az új nemzeti alaptervben csökkent az idegen nyelvre fordítható órák száma, új szabályozást vezettek be a nyelvi előkészítős osztályok és a két tanítási nyelvű iskolák számára, a nyolcadikos osztályokban A2-es szintre (az uniós standard 6 kategória alapján sorolja be a nyelvtudás szintjét, A1-től C2-ig) emelték a kimeneti követelményt.
“Úgy néz ki, mintha tennénk valamit, de igazából nem történt semmi” – mondta az elmúlt évek intézkedéseiről Öveges Enikő, aki úgy látja, attól nem lesz jobb az nyelvoktatás, ha megváltoztatnak néhány statikus célkitűzést, de az állam nem ad segítséget azok teljesítéséhez.
Jó példa erre, hogy 2020-tól a felsőoktatási jelentkezéshez (a művészeti képzések kivételéve) minimum egy középfokú (B2-es szint) nyelvvizsga, vagy az azzal egyenértékű emelt szintű érettségi kell majd, miközben a középiskoláknak csak a B1-es szintig kötelességük felkészíteniük a diákokat. Csak összehasonlításképpen, ez azt jelenti, hogy jelenleg a középiskolások fele nem jutna be a felsőoktatásba. Öveges szerint ez az intézkedés csak tovább növeli a gyerekek közötti egyre durvább különbségeket, hiszen akik megtehetik, majd drága pénzért magántanárnál készülnek fel a nyelvvizsgákra.
