Itthon MTI 2016. április. 09. 15:08

A PDSZ az iskolák segítéségét kéri a sztrájkhoz

A szakszervezet a Klik "diktátumával" magyarázta a kérését.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmánya szombaton megerősítette április 15-re tervezett kétórás figyelmeztető sztrájkról szóló szándékát, ugyanakkor jelezte: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökének "diktátumát" figyelembe véve arra kérik az iskolákat, hogy reggel 8 és 10 óra között biztosítsák a diákok felügyeletét.

A szakszervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett, munkabeszüntetésükkel a közoktatásban kialakult, az ország jövőjét veszélyeztető helyzet ellen tiltakoznak. Mendrey László, a PDSZ elnöke a távirati iroda megkeresésére kifejtette, a figyelmeztető sztrájkot a Tanítanék mozgalom ugyanerre a napra meghirdetett polgári engedetlenségi akciójának támogatására szervezték meg azért, hogy a tanároknak lehetőségük legyen jogszerű módon is kifejezniük nem tetszésüket.

Elmondta azt is, szeretnék, ha más szakszervezetek is csatlakoznának pénteki akciójukhoz, tagjaikat pedig arra kérik, vegyenek részt a pedagógus sztrájkbizottság április 20-ra szervezett országos méretű munkabeszüntetésén, amennyiben az jogszerű lesz. A PDSZ utóbbival kapcsolatban közleményében hangsúlyozta, az országos sztrájk elégséges szolgáltatását nem tartják azonosnak az április 15-i munkabeszüntetés feltételeivel.

Az április 20-ai egész napos országos sztrájkot a pedagógusok sztrájkbizottsága hirdette meg, amelynek három tagja a Pedagógus Szakszervezet (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezete, valamint a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet. A PDSZ nem tagja a sztrájkbizottságnak.

A sztrájk színe a fekete lesz.

Hirdetés
Címkék
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.