A Kúria jóváhagyta Nyakó István népszavazási kezdeményezését szerda délelőtt, pedig számítani lehetett rá, hogy a Fidesz-kormányzáshoz köthető legkínosabb jelenetekre kerülhet sor szerdán az Alkotmány utcában, a Nemzeti Választási Iroda előtt. Úgy nézett ki, hogy az adhat be népszavazási kezdeményezést, aki jobban tud vetődni. Az MSZP Lukács Zoltánt küldte a ringbe. Ez volt percről percre-tudósításunk az eseményről.
Most érkezett
A Kúria honlapján közzétették a szerdai határozatokról szóló közleményt.
Nyakó István és Erdősi Lászlóné vasárnapi boltzáras népszavazási kérdései a Kúria elé kerültek, ahol úgy döntöttek, Nyakó Istváné mehet tovább.
Ha Nyakó és Erdősiné kérdését is érvénytelenítették volna, akkor újra birkózás kezdődhezett volna a választási iroda dátumbélyegzőjénél, ahogyan a februári kopaszbotrányban történt.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta, öt nap múlva kezdődhet az aláírásgyűjtésük a "háromigenes népszavazáshoz". Azért háromigenes, mert Kész Zoltán "lopásgátló", vagyis kétmilliós állami bérplafont elutasító népszavazásával, és Gőgös Zoltán az állami földek eladásáról szóló népszavazási kérdésével együtt közösen gyűjteni az aláírásokat. A húzóerő a vasárnapi boltzár elutasítása lesz, mert az kiverte a biztosítékot.
Tóbiás József MSZP-elnök is a helyszínre tart, Kunhalmi szerint a pártelnöknek is meg kell szólalnia.
Ez a demokráciáról szól – mondta a rögtönzött sajtótájékoztatón. Apró győzelem ez, még sok ilyen kell – tette hozzá.
A Kúria nem tehette meg, hogy szemet huny a múltkori jogsértés felett – mondták a szocialisták. A Kúria megmutatta, hogy megvannak a jogállamiság maradékai, amire még lehet építkezni.
Nyakó azt mondja, elsétál a Kúria felé, és mond nekik egy köszönömöt.
Bár a Kúria a javukra döntött, nem hagyják annyiban a dolgot a szocialisták – mondta Lukács Zoltán, aki rögtön meg is köszönte a sajtónak a segítséget, mert nélkülük el lett volna sumákolva a kopaszbotrány.
Lukács és Nyakó összeölelkezett, aztán Nyakó, a kopaszbotrány szenvedő alanya azt mondta, van remény az országban, és a független magyar sajtó az egyik. Most visszaadták a jogot az embereknek, hogy dönthessenek a saját dolgaikról, mondta.
Fél 9 után nem sokkal mondta Lukács Zoltán az NVI épületében várakozó újságíróknak, hogy megvan a Kúria döntése, és Nyakó István kérdését engedték át. Az MSZP azt ígéri: nemsokára sajtótájékoztatót tartanak az ügyben.
Mintha csak ugyanaz ismétlődne a fejekben már jó ideje.
A helyzet változatlan az NVI épületében, Lukács Zoltán nem mozdult el a körtől.
Nevetséges, hogy azon múlik egy népszavazás, hogy épp ki ölelgeti a blokkológépet – fogalmazott a Magyarul Balóval című tévéműsorban László Róbert választási szakértő. Szerinte a módosítási szándékból az derül ki, hogy csak akkor történik valami, ha a Fidesz legfelső vezetői úgy ítélik meg, hogy politikailag már kellemetlen az ügy. Egyre inkább a kormány eszközévé válik a népszavazás – tette hozzá.
Pozsár-Szentmiklósy Zoltán alkotmányjogász szerint kizárólag olyan kérdésekben lehetne népszavazási kezdeményezést benyújtani, ami a magyar parlament hatáskörébe tartozik, így nem tartja hitelesíthetőnek a betelepítési kvótáról szóló népszavazási kérdést – hangzott el a műsorban.