A Comment.com „iparági forrásokra” hivatkozva azt írja, hogy Dirk Gerkens nem ért egyet Miki Tímea leigazolásával, akit felelős szerkesztőnek neveztek ki a TV2 hírműsoránál. Az Echo TV egykori vezérigazgatója rendezőként dolgozott ugyanis korábban, és nem szerkesztett híradót. A blog megkérdezte erről a TV2-t, de választ még nem kapott.
Hétfőn ugyancsak a Comment.com írta meg, hogy az Echo TV-től érkezik új felelős szerkesztő a Tényekhez. Miki Tímea 1985 és 1997 között a Magyar Televízió Híradójának rendezőjeként dolgozott, majd 1997 és 2006 között már volt a TV2-nél, hasonló feladatot látott el, 1999-2004 között a vezető rendezői pozíciót töltötte be. 2010-ben nevezték ki az Echo TV élére, akkor azzal érkezett az erősen jobboldali csatornához, hogy a magyar értékeket akarja közvetíteni és ezzel a nézettséget növelni.
A TV2-t vezető egykori RTL-es vezér Dirk Gerkens állítólag megvétózta Miki Tímea felelős szerkesztői kinevezését, mivel a rendező sosem dolgozott híradós felelős szerkesztőként.
Dirk Gerkens az Indexnek tavaly októberben azt nyilatkozta, hogy szabad kezet kapott az új tulajdonostól, Andy Vajnától, és ha nagyon muszáj, belefolyik a hírszerkesztőség munkájába. Ha viszont úgy látja, hogy akinek ez a dolga, jól végzi a munkáját, akkor hagyja dolgozni.
A Comment.com úgy tudja, hogy Gerkens keze mégis meg van kötve, mert sem Halkó Gabriella gazdasági igazgatót, de Kökény-Szalai Vivient nem ő vitte a csatornához, hanem a feje felett átnyúlva kerültek mindketten pozícióba, leginkább politikai kapcsolataiknak köszönhetően. Dirk Gerkens állítólag Jakab Ádámot próbálta átvinni az RTL-től, de a Fókusz főszerkesztője végül maradt az RTL Klubnál.
Közben a Blikk azt írja, hogy a Tények műsorvezetői stábja nemsokára megváltozik. A reggeli kiadás két műsorvezetője, Kőrösi Gábor és Dudás Ádám eljön a TV2-től, Azurák Csabának és Várkonyi Andreának más munkát ígértek. Az egyik régi műsorvezető, Andor Éva már visszatért, és érkezik nemsokára az egykori RTL-es Gönczi Gábor. A reggeli kiadásba Váczi Gergőt ültették be műsorvezetőként, aki eddig az Aktívot és a Fem 3 Cafét vezette.