Itthon hvg.hu 2016. április. 05. 15:25

Kilép az MSZP-ből az offshore-botrányban érintett Boldvai László

Boldvai László szocialista politikus, aki felesége révén érintett a világszintű offshore-botrányban kedden közölte Tóbiás József pártelnökkel, hogy felfüggeszti párttagságát.

Kilép az MSZP-ből Boldvai László egykori pénztárnok, aki a felesége nevén levő cég miatt keveredett az offshore-botrányba – írja az Index, amely úgy tudja, Boldvai elismerte Tóbiás József pártelnöknek, hogy igaz a nyilvánosságra került információ a cégről, ezért felfüggeszti a tagságát, és áll minden vizsgálat elé.

Mint arról beszámoltunk, Boldvai László salgótarjáni MSZP-s politikus pedagógus felesége is szerepel a valaha volt legnagyobb iratkiszivárogtatási, offshore-hálózatokat lebuktató panamai botrányban, ugyanis a nő még 2012-ben lett tulajdonosa egy sok százmilliós pénzmozgásokat produkáló Szamoa-szigeteki cégnek.

MTI / Komka Péter

Az MSZP-t kellemtelenül érintette a mostani botrány, a pártelnök ugyanis épp nemrég fontos megbízást adott Boldvainak a párt gazdálkodásával kapcsolatban, több forrás szerint is tavaly év vége óta Katona Tamás pártigazgató mellett "tevékenykedett", és a párt gazdálkodásával és adósságrendezésével foglalkozik.

Boldvai 2014-ig volt parlamenti képviselő, a választókerületét nem tudta megnyerni, és listáról sem jutott be a parlamentbe. A Nógrád megyei elnöki posztját azonban meg tudta tartani, így a helyi befolyása megmaradt. Az országos pártügyekhez azonban csak pár hónappal ezelőtt tért vissza.

Az Index kitér arra, hogy Boldvai László szinte egész életét a politikában töltötte, csak 1985 és 1990 között volt a Salgótarjáni Kohászati Üzem külkereskedője, így a képviselői fizetések nem magyarázzák a politikus vagyonnyilatkozataiban szereplő ingatlanokat. 2006-ban a képviselő például majdnem 60 milliós pénzbeli vagyonnal rendelkezett, ami mellé 3 ingatlan is társult, 2007-ben pedig egy ezer négyzetméteres alapterületű luxusvilla építésébe kezdett Salgótarjánban.

A nemzetközi offshore-botránynak van egy fideszes érintettje is, egy volt képviselő, Horváth Zsolt, akitől a párt már elhatárolódott.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.