Itthon hvg.hu 2016. március. 30. 07:21

Félmilliárd forintért vett földeket egy titokzatos vevő Cegléd környékén

Gyanúsan olcsón vett meg közel 600 hektárnyi földet egy titokzatos magánszemély Cegléd környékén. Az eredményes licitáló félmilliárd forintért, a tavalyi értékesítési ár feléért jutott a föld erületekhez.

A keddi árverésen körülbelül 632 hektárnyi, a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. által bérelt földre lehetett licitálni, kb. 537 millió forint kikiáltási áron. A Cifrakert gazdálkodóegység által használt összesen 544,5 hektárra egy magánszemély, Kaposvári Zsoltné licitált eredményesen – írja a Magyar Nemzet szerdai számában. Az eredményes licitálónak 471,5 millió forintot kell majd fizetnie ezekért a földekért, ami azt jelenti, hogy hektáronként kevesebbet mint egymillió forintot, pedig még tavaly 1,8-2 millió forint volt az értékesítési ár. Az, hogy ki áll az árverés mögött, csak akkor derül ki, amikor hivatalosan is közzéteszik.

A lap szerint a szóba forgó parcellákat gyanúsan alacsony áron írták ki licitre. Cikkükben felidézik, hogy a tavalyi kiírásokban a DPMG által használt földrészletek esetében 55 500 forint körüli aranykoronánkénti árak szerepeltek, és mivel licit jellemzően nem volt, a területek ezen az áron keltek el. Az idei kiírások is ilyen árakat tartalmaztak, 2016. március 1-jén például ugyanazokból a táblákból adtak el, ugyanennyiért. Keddre azonban a korábbi, már említett aranykoronánkénti 55 ezer forint körüli kikiáltási árhoz képest fél áron hirdettek meg több földet.


Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.