2016. március. 29. 11:34 MTI Utolsó frissítés: 2016. április. 11. 18:12 Itthon

Vádat emeltek egy polgármester ellen, aki állítólag rátette a kezét egy örökös nélkül elhunyt férfi vagyonára

Vádat emeltek egy Somogy megyei polgármester ellen, aki az ügyészség szerint egy családsegítő segítségével, hamis végrendelet beiktatásával szerezte meg egy magányosan elhunyt falubeli vagyonát.

Polgármestert, az ő ismerősét és egy családsegítőt vádol a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség azzal, hogy megszerezték egy örökös nélkül elhunyt vízvári férfi hagyatékát – közölte a Somogy Megyei Főügyészség kedden.

Helyreigazítás
Cikkünk eredeti változatában az ügyészségi közlemény félreérthető megfogalmazása miatt az szerepelt, hogy a vízvári polgármester ellen emeltek vádat. Kozma László, Vízvár község polgármestere megkereste lapunkat, és arról tájékoztatott minket, hogy nem ellene emeltek vádat, az ügyben egy másik település első embere érintett. A félreértésért, személye rossz színben feltűntetéséért Kozma Lászlótól ezúton is elnézést kérünk.

A Horváth Szilárd főügyész által jegyzett közlemény szerint egy dél-somogyi község polgármestere napi kapcsolatban állt a közeli településen dolgozó családsegítővel, aki 2013 nyarán megosztotta vele a vízvári férfi halálával kapcsolatos információkat. Állítólag elhatározták, hogy megszerzik a hagyatékot, és tervükbe a polgármester rossz anyagi helyzetben lévő ismerősét is beavatták.

A vád szerint az ismerős egy, a polgármestertől kapott hamis végrendeletet mutatott be a hagyatéki eljárásban. Ennek eredményeként a közjegyző 2014 tavaszán átadta neki az elhunyt férfi 4,8 millió forint értékű házát és 13,2 millió forint értékű értékpapírjait. Később az örökhagyó életbiztosításai után még 2 millió forintot is kapott. 

Az értékpapírok visszaváltásából származó pénzből 3 millió forintot megtartott, a többit az ingatlan kulcsaival együtt átadta a polgármesternek - áll a közleményben.

Az ügyészség polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás, csalás, köz- és magánokirat-hamisítás miatt emelt vádat, és börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint vagyonelkobzást indítványozott.

Hirdetés