2016. március. 21. 19:15 MTI Utolsó frissítés: 2016. március. 21. 19:18 Itthon

Ők kaptak idén Radnóti Miklós antirasszista díjat

Átadták a Radnóti Miklós költőről elnevezett antirasszista díjat hétfőn Budapesten. A kitüntetést a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) alapította 2000-ben.

Radnóti-díjat kapott Jean Cardoen, a Belga Veterán Intézet emlékezési és kommunikációs igazgatója, Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Gajda Péter (MSZP) XIX. kerületi polgármester, Hajdu László (DK) XV. kerületi polgármester, Halász Judit színművész, Horváth Dezső (független), Kővágóörs polgármestere, Kiss Anikó, a Szociális Csomagküldő Mozgalom alapítója, Molnár György, a MEASZ Baranya megyei szervezetének elnöke, Rédei Éva, a Láng Téka könyvesbolt vezetője, Rónai Judit lektor, a MEASZ tagja, Somfai Péter újságíró, Stock Richárd jogtanácsos, Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő, Vadai Ágnes DK-s politikus, Zsolnai Júlia színművész és  menekülteket segítő civilek.

Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke nyitóbeszédében elmondta, hogy a nemzetközi antirasszista világnaphoz kötődő díj tizenhat éves múltra tekint vissza, eddig több mint kétszázhetvenen kapták meg azt.

A szervezet vezetője szerint Magyarország az elmúlt hat évben "szélsőjobbra tolódott", a jogállam intézményei "kiüresedtek". Úgy fogalmazott: a kormány a menekültügyben hatalma megtartásáért sok ember lelkében "évtizedekre elültette a gyűlölködést".

Ujhelyi István arról beszélt: európai demokrataként tudja, hogy nem azok a százezrek vagy néha milliók az ellenfelek, akik bedőlnek az uszításnak, a "közpénzből kampányoló migránsgyűlölőknek", hanem azok, akik ebből csinálnak politikát. Zsolnai Júlia hangsúlyozta: felháborítja, hogy látja feléledni a Horthy-kultuszt annak összes vállalhatatlan jelszavával, "Hóman Bálintjaival" együtt.

A közreadott sajtóanyag szerint olyan személyiségek, közösségek részesülhetnek a Radnóti Miklós antirasszista díjban, akik, illetve amelyek "kiállásukkal, példamutató cselekedetükkel hitet tesznek az antirasszizmus eszméje mellett".

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
hvg360 Nagy Gábor 2021. február. 28. 16:00

Homályba burkolódzó újságírók csoportja dönt a Golden Globe-díjakról

A nevetségességből hosszú és nehéz út vezetett a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szervezetének ahhoz, hogy őket, és az általuk filmes és tévés produkcióknak kiosztott Golden Globe-díjat is komolyan vegyék. Ezért nem hiányzott nekik, hogy a mai online gálára időzítve a pénzügyeiket firtatta egy tényfeltáró riport. Arra is emlékeztettek, hogy még a 87 tag névsora sem ismert, azt viszont tudni, hogy egyedüli magyarként köztük van Návai Anikó.