Itthon hvg.hu 2016. március. 21. 21:47

Lelkész fotózta le a szerencsétlen majdnem-tolvajt

A mátészalkai férfi állítása szerint azért indult a templomba, hogy megfogadja a lelkésznek, többet nem iszik, de végül még is inkább a perselypénzt próbálta meg elcsenni. A lelkész tetten érte, sőt le is fotózta a behatolót.

Egy mátészalkai templom udvarán álló épületbe tört be egy férfi vasárnap napközben. Ellopnia semmit sem sikerült, mert a lelkész meglátta, mobiltelefonjával még le is fényképezte, amikor kifelé mászott az ajtó betört üvegén - közölte honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

A tetten ért férfi elmenekült, de a fénykép alapján a rendőrök rövid időn belül elfogták.

L. Károly 44 éves helyi lakost lopás kísérlete miatt hallgatták ki. A férfi vallomásában elmondta, hogy a bűncselekmény napján többféle gyógyszert vett be, majd alkoholt is fogyasztott.

Elmondása alapján azért ment a templomba, mert a tiszteletes előtt akarta megfogadni, hogy többet nem iszik, de közben meggondolta magát, és inkább a perselypénzt próbálta meg megszerezni. A többszörösen büntetett előéletű gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

police.hu
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.