Itthon Szlavkovits Rita 2016. március. 18. 18:26

A tömegzavargás résztvevői: a félig vak, a sánta és a tolókocsis

A tolókocsis férfi, a félig vak, idős asszony meghallgatásával folytatódott a röszkei per, amelynek során a bíró rendőri tanúvallomásokat is ismertetett, ám a csaknem félszáz rendőr vallomása sem bizonyította a röszkei tömegzavargás résztvevőjeként tiltott határátlépéssel vádolt tíz menekült aktív részvételét a tavaly őszi zendülésben. A tárgyalás április végén folytatódik, amikor további rendőröket hallgatnak meg és a határátkelőn készült felvételek is bekerülnek a bizonyítási eljárásba.

A félig vak Fatima meghallgatásával folytatódott volna a csütörtökön kezdődött tárgyalás, amelyben tíz menekültet azzal vádolnak, hogy az őszi, röszkei tömegzavargás résztvevőjeként lépték át a magyar határt illegálisan. A 62 éves asszony azonban nem értette a bíró, illetve a tolmács szavait sem, mert egész éjjel nem tudott aludni, így rosszul lett. Ezért a tolókocsis szíriai férfi vallomásával folytatódott a tárgyalás. (A tárgyalások első, csütörtöki napjáról szóló beszámolónkat itt olvashatják.)

A 30 éves fiatalember azt mondta, 2013-ban bénult meg deréktól lefelé, amikor bombatámadás érte a házát, a repeszek fúródtak a testébe, ezért kényszerült tolókocsiba. A damaszkuszi férfi harmadéves biológia szakos hallgató volt hazájában, ahol egy másfél és egy hároméves gyermekkel hagyta hátra feleségét azzal, hogy majd csatlakoznak később hozzá.

MTI / Kelemen Zoltán Gergely

A tolókocsis menekült nem tett vallomást, így a korábban, az elfogásakor, majd később a nyomozás során felvett vallomásait ismertette a bíró, amelyekből kiderült, hogy a férfi nem tudott arról, hogy lezárták a magyar határt, majd miután Röszkére érkezett azt hallotta, hogy hamarosan megnyitják a határátkelő kapuit. Majd az elmérgesedő helyzet lecsendesedése után hallotta, hogy a betegeket és a családosokat átengedik, így a kapuhoz ment. Ekkor emelték ki a kaput, s a damaszkuszi férfi sodródott a tolókocsijával, majd felborult, egy magyar rendőrnő védte őt a pajzsával a kövektől, amikor a zendülés kitört.

Hozzá hasonlóan kiemelték a tömegből a rendőrök azt a férfit is, akinek egyik keze teljesen érzéketlen, az itteni féléves tartózkodása alatt egyik ujját amputálták is, a lábát is fájlalja, bottal jár. Végül, miután a 62 éves Fatima jobban lett, az ő korábban tett vallomásait is felolvasta a bíró. Az asszony két felnőtt és a négyéves gyermekével, férjével vágott neki az útnak, férjét szintén kiemelték, ő is vádlottja a pernek, csak másutt, tőle távol tartják fogva. Mindkettejük vallomásában az szerepel, hogy a háttérben meghúzódva várták, hogy átjussanak magyar területre, a kapuhoz akkor kerültek közel, amikor a hangosbemondón valaki arra buzdította a határnál táborozókat, hogy a családosok és a betegek menjenek előre, mert hamarosan átengedik őket. A zavargás során a család tagjai elszakadtak egymástól, fél év után gyakorlatilag a teremben találkozott ismét férjével.

Sematikus rendőri jelentések

A vádlottakat a tárgyalás megkezdése előtt kétszer hallgatták meg, elsőként a zavargás utáni kiemelésüket követően, majd a nyomozás során, a mostani tárgyalásokon ezeket ismerteti a bíró, amennyiben ezúttal nem kíván vallomást tenni a vádlott. (Eddig egy esetben tett harmadszor is vallomást közülük az egyik.)

Az első rendőri jelentésben szinte egységesen az szerepel, hogy a kiemelt személy aktívan részt vett a zavargásban, folyamatosan támadta a rendőri köteléket, lényegében ezért emelték őket ki a tömegből, bár végigtekintve a padsorokon, az most inkább egy szociális otthon képét mutatta. 

A nyomozás során tett vallomások már egyediek, a tárgyalás során lényegében nem is emeltek kifogást azok tartalma ellen a vádlottak, amennyiben mégis, azt a kihallgatások során készült jegyzőkönyvek fordításának pontatlansága miatt tették. Majd félszáz rendőr tanúvallomását is felolvasta a bíró, amelyekből többnyire az derült ki, hogy konkrét és pontos terhelő információt nem ismertek a vallomást tevő, a zavargás lefojtásában résztvevő rendőrök. Egyetlen vallomásban szerepelt az, hogy a kaput egy arra alkalmas szerszámmal vágták át, többen úgy emlékeztek, hogy a kaput egyszerűen bedöntötték.

A rendőri vallomásokban még arra a fiatalemberre vonatkozóan sem volt fellelhető egyértelmű bizonyíték, akit hetedrendűként azzal is vádolnak, hogy igazgatta a zendülést, amikor hangosbemondón keresztül irányította a tömeget. Ráadásul az egyikben a vádlott vallomásával egybecsengően szerepelt az, hogy miután az arabul szólt az emberekhez, azok elkezdték a köveket eltakarítani az útról, illetve azt hallották angolul tőle, hogy please, vagy thank you.

Szorításban

Fatima, aki már a tárgyalás kezdetére sírva érkezett, szemmel láthatóan teljesen kimerült idegileg, ráadásul cukorbeteg is amellett, hogy az egyik szemére vak. Az egészségileg megrendült tolókocsis damaszkuszi férfival és az amputált ujjú, sánta idős szíriaival élnek együtt a kiskunhalasi őrzött szálláson, házi őrizetben. Fatima férje előzetes letartóztatását budapesti büntetés végrehajtási intézményben tölti, találkozni nem tudnak.

A 24 éves hatodrendű vádlott, aki beadványaiban felmentését kérte, és akinek kézzel írt egyik kérelmét, úgy tűnik, hogy teljesen rosszul fordították le, a nagybátyja miatt aggódik. A hangosbemondón a tömeget igazgató 20 éves fiú az édesanyjával szeretné felvenni a kapcsolatot, amire hónapok óta nem volt lehetősége. Az a férfi pedig, akinek elmondása szerint az idén januárban született gyermeke, semmit nem tud róluk, azt sem, hogy élnek-e vagy sem.

Az előzetes letartóztatás körülményei között szinte lehetetlen a kapcsolattartás. Ezért a tárgyalás végén a védők indítványozták az előzetes letartóztatás megszüntetését, hogy a vádlottak a továbbiakban szabadlábon védekezhessenek, illetve az előzetest házi őrizetre változtathassák. A bíró ezeket az indítványokat elutasította azzal, hogy a bizonyítási eljárás még közel sem fejeződött be. A 62 éves félig vak asszony lefordult a padról ezt meghallva, a férfi, aki két és fél hónapos gyermekéről és feleségéről semmit nem tud, folytatta a zokogást.

A védők fellebbeztek a bíró döntése ellen.  A perben, amely április végén folytatódik további rendőröket fognak még tanúként meghallgatni, valamint felvételeket is bevonhatnak a bizonyítási eljárásba.

Hirdetés