Itthon MTI 2016. március. 12. 09:11

Elkezdték a Nehru part felújítását

A közbeszerzés nyertesének őszre sétányt, közösségi teret kell kialakítania a Bálna melletti lepusztult területből.

Megkezdődött a Bálna melletti dunai partszakasz, a Nehru part és a mögötte húzódó közpark felújítása - írta Bácskai Jánosra, Ferencváros fideszes polgármesterére hivatkozva szombaton a Magyar Nemzet.

Mint a cikkben kifejtették: a kerület a főváros Köz-Tér nevű pályázatán nyert 490 millió forintot. A közbeszerzés nyertesének, a Gombos-Földgép Ktf.-nek idén őszre nettó 344 millióból sétányt, közösségi teret kell kialakítania az eddigi lepusztult területből. "Ha a főváros valóban keresni akar a Bálna eladásán, ez a beruházás csak növeli a létesítmény értékét" - jegyezte meg a lap.

A Magyar Nemzet városházi forrásokra hivatkozva azt írta: az egykori közraktárak átépítésével kialakított Bálna értékesítési folyamata nem állt le, s akár már nyárig a fővárosi képviselők asztalára kerülhet a döntési javaslat a tranzakcióról. Bár, a tárgyalások zajlanak, és a korábban tervezett nyílt pályázat előkészítése is folyamatban van, a lap úgy tudja a Magyar Nemzeti Bank továbbra is érdeklődik az épület iránt.

A Nehru part korábbi befuccsolt felújítási terveiről itt írtunk.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.