2016. március. 11. 13:57 MTI Utolsó frissítés: 2016. március. 11. 16:14 Itthon

Tábori ágyakat küld Görögországba a katasztrófavédelem

Tábori ágyakat küld a Görögországban lévő migránsoknak a katasztrófavédelem.

Ezer tábori ágyat indított útjára a migránsválságtól sújtott Görögországba pénteken Budapestről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Az OKF tájékoztatása szerint ez már az ötödik olyan segélyszállítmány, amelyet a menekültválság nyomán küld az OKF az érintett államokba. A majdnem hat és féltonnányi, több mint 16 millió forint értékű szállítmányt Góra Zoltán főigazgató-helyettes indította útnak.

A közlés szerint a migrációs krízishelyzet miatt Görögország február 29-én másodszor aktiválta az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusát, Athén több különböző készletet, berendezéseket és személyes ellátási csomagokat kért európai partnereitől.

Magyarország március 8-án ajánlott fel Görögországnak ezer alumíniumvázas tábori ágyat. A felajánlást a görög hatóságok el is fogadták. A segélyszállítmány Románián és Bulgárián keresztül jut el Görögországba, az ottani katasztrófavédelem athéni központi raktárába, ahol döntenek majd végleges felhasználási helyéről – tartalmazza a közlemény.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport az aprófalvas körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.