2016. március. 11. 10:26 hvg.hu Utolsó frissítés: 2016. március. 11. 12:01 Itthon

Összeverekedett két táncosnő, késelés lett a vége

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 24 éves nővel szemben, aki a vád szerint még 2014 őszén egy budapesti éjszakai klubban dulakodni kezdett egy másik táncosnővel, akit aztán késsel többször megszúrt.

 A vádirat szerint a vádlott – egy 24 éves budapesti nő – korábban egy budapesti éjszakai klubban táncosnőként dolgozott, ahol 2014 novemberében összeszólalkozott egy ittas kollégájával. A vita odáig fajult, hogy a két táncosnő összeverekedett, majd a vádlott kést rántott, és többször megszúrta a sértettet. A vádlottat a klub dolgozóinak kellett lefogniuk.

 A Fővárosi Főügyészség a 24 éves nőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, amely bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.


Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.