Itthon hvg.hu 2016. március. 10. 20:01

Gőzerővel bővíti a kormány börtönöket

Vagy az Euópa Tanács intése és az emberi Jogok Európai Egyezménye hatotta meg a kormányt, vagy több bebörtönözöttre számít.

Ki tudja, mi áll a háttérben, elképzelhető, hogy a kormány meghallotta az Európa Tanács évről évre megszólaló kritikáját a magyar börtönhelyzetről, hisz pl. 2014-ben az EU-ban Magyarországon voltak a legzsúfoltabbak a börtönök. Állhat más is a háttérben, a lényeg az, hogy a kormány a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyben - a 444 szúrta ki - meghirdette, hogy a következő években gőzerővel bővítik a börtönöket.

2016-ban 1243,1 millió

2017-ben 30390,6 millió

2018-ban 51 348 millió

2019-ben pedig 19 921 millió

forint jut majd férőhelybővítésre.

A kormányhatározat az Emberi Jogok Európai Egyezményére hivatkozik, mely szerint Magyarország ezzel tud eleget tenni azon szakasznak, mely szerint senkit sem lehet embertelen vagy meglaázó bánásmódnak, büntetésnek alávetni.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.