Itthon MTI 2016. március. 09. 13:34

Az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálódik az NVI-nél tolongó kopaszok ügyében

A Nemzeti Választási Iroda bejáratánál történt tolongást az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálni kezdte.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) is vizsgálja a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) február 23-án történt tömegjelenetet – közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai zárt ülése után újságírókkal.

Molnár Zsolt mellett Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja is azt hangsúlyozta, hogy mivel egy népképviseleti szerv munkáját akadályozták, nemcsak a jogállamiságot, hanem a nemzetbiztonságot is érintő ügyről van szó. Leszögezték: az ügyben – amelyben több mint húsz feljelentés érkezett a hatóságokhoz – az egész társadalom válaszokat vár.

Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja és Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke is elítélte az NVI-nél történteket. Mirkóczki Ádám kitért arra is, hogy "egyesek" a Jobbikhoz akarják kötni a fideszes "Kubatov Gábor fizetett verőlegényeit". Németh Szilárd ezt a kijelentést a jobbikos képviselő üldözési mániájának tulajdonította, hozzátéve: Kubatov Gábor már nyilatkozott ebben az ügyben.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.