Itthon hvg.hu 2016. március. 04. 11:54

Újszülött gyermekét vesztette el egy nő a kórházi fertőzés miatt

Egy fiatal soproni nő a terhessége alatt kapott el egy fertőzést a nem steril orvosi eszközök miatt, ezért a kisbabáját is elveszítette még 2012-ben.

Egy újszülött kisbaba halt bele egy kórházi fertőzésbe Vas megyében négy éve – írja a Bors.

A lapnak egy fiatal soproni nő mesélte el, hogy még 2012-ben veszélyeztetett terhesként került be a kórházba, ahol azonban a nem steril orvosi eszközök miatt kapott gyulladását a magzat is elkapta. Az orvosok sürgősségi császármetszést vé­gez­tek, de a baba túl pici volt, így nem tudta legyőzni a fertőzést, és nyolc órán belül meghalt.

Az anya a fertőzés után még két műtéten esett át, hogy megmentsék a méhét, de pert nem indított a kórház ellen, mert szerinte nem lett volna esélye nyerni, és a kártérítés nem hozta volna vissza halott gyermekét.

Korábban az 1001 orvos a hálapénz nélkül nevű csoport írt arról, hogy mekkora gondot okoznak a rossz higiénés körülmények miatti kórházi fertőzések, amellyel kapcsolatban Rétvári Bence, az Emmi államtitkára azt nyilatkozta, hogy igazából nem romlott a helyzet az elmúlt években, a tisztifőorvos pedig azt, hogy nem okoznak akkora gondot a fertőzések.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.