Itthon hvg.hu 2016. február. 29. 13:18

Parlament:Orbán Vona libidóját vette a szájára

Szülősztrájk, országértékelés, Salgótarjáni MSZP-s győzelem és a Saul fia Oscar-győzelme - ilyen közvetlen előzmények után ül össze ma az Országgyűlés. Tóbiás József szocialista frakcióvezető azt mondta: "A miniszterelnök észrevétlenül az oroszok szószólója lett. A szövetségeseink 1990 óta Európában vannak." Kövér: "Mindig az ön frakciója csinálja a botrányt." Lesz vitanap az oktatás állapotáról. Holnap már meg is szavazhatják azt, hogy az MNB Alapítávnyainak pénze ne számítson közpénznek - visszamenőleges hatállyal. Matolcsy fizetését megdupláznák. A végére Orbán is megérkezett, Vona libidóját is felhozta.

Mint azt cikkünkből is láthatják, rengeteg gyerek nem ment el ma iskolába tiltakozása és szolidaritása kifejezéseképpen. Salgótarjánban az előzetes felmérésekkel szemben nem várt, nagy szocialista győzelem született, ma reggel a Saul fia elhozta a második magyar Oscart 32 év után. A Parlamentben is le fognak csapódni ezek az ügyek, a tavaszi időszak negyedik ülésnapján.

Napirend előtti felszólalások:

Schiffer András (LMP): Orbán két hete a polgári berendezkedés felépítéséről beszélt, a helyzet úgy áll, hogy nem Orbán szavait, hanem tetteit kell nézni. A polgári berendezkedés kockáit sorolja Schiffer: az általunk is erősen ambicionált Habony-rejtélyre utal, miért nem volt nemzetbiztonsági átvilágítása, miért vihet el képeket a múzeumból, "ez is a polgári berendezkedés része"? Vagy a verekedős Fidelitas-wellness-disznóvágás? Vagy a salgótarjáni bebetonozás? Vagy a NVI-s kopasz-Nyakó eset? "Ugye nem akarják azt mondani, hogy ehhez a Fidesznek semmi köze nem volt?" Ha a legnagyobb kormánypártnak kapcsolatai vannak alvilági körökhöz, az ma a legnagyobb nemzetbiztonsági probléma, ezzel a bizottságnak foglalkozni kell. Megemelik a jegybankelnök fizetését, láthatatlanná akarják tenni az MNB alapítványainak költéseit, de a devizahitelesek kártalanítására nincs pénz, fejezi be Schiffer.

Rogán Antal (Fidesz) válaszol: az IMF-hitel visszafizetéséről és a javuló magyar gazdasági eredményekről, adósságrátáról beszél. "Ha gazdasági növekedés van,e zért vissza kell adni a források egy részét az embereknek", mondja, sorolja a családi adócsökkentést és a többi kormányzati intézkedést. 1300 milliárd forint maradt a családoknál ennek köszönhetően, és a szegényebbek is igénybe vehetik, valamint a kétgyerekeseknek is nőtt a levonható összeg. Ugyancsak a polgári berendezkedés törekvése a minimálbér emelése, és az is, hogy 3,6 millióról 4,2 millióra nő a dolgozó, adófizető emberek száma. Letörtük a rezsiköltségeket is, zárja szavait.

MTI / Máthé Zoltán

Magyar Zoltán (Jobbik): Lehet népszavazás az állami földek privatizációjáról, amit pedig a kormány a nyári szünetben dobott be, ez is múlt heti hír. A földek "elherdálásáról" még a szakbizottság véleményét sem kérték ki. Pedig erről a népet kell megkérdezni. A kormány még felfüggesztheti a folyamatot, mert még nem írtak alá egy szerződést sem. Fél éve megjósolta a Jobbik, hogy a földek a politikai hátszéllel rendelkezőkhöz jutnak, nem tudni, ki miből veszi meg a földet, valahogy mindig becsúszik egy baráti kölcsön a szerencséseknek.

Nagy István államtitkár válaszol: sok valóság keveredik valótlansággal Magyar felszólalásában. Ha a Kúria úgy dönt, lehet népszavazni, áll a kormány elébe. Nagy szerint a gazdák egyetértenek az árverésekkel, földhöz akarnak jutni. A bérleti szempontú gazdálkodás helyett a tulajdoni szempontúra van szükség. 200 496 hektárt hirdettek meg, az átlagosan megvásárolt hektárszámok 41 hektár/fő, a korábbi haszonbérlők 17%-a tudott veszteni, és rengeteg volt a fiatal, 40 év alatti gazda, aki vásárolt. Február végéig 4000 szerződés aláírása várható, tehát vannak aláírások. A politikai hátszél vádját visszautasítja. Nem szabad szembefordítani egymással a nagy- és a kisgazdákat, mindenkire szükség van.

Tóbiás József (MSZP) emelkedik szólásra. Ő a salgótarjáni győzelemmel kezd, a szocialisták az elmúlt időszakban két időközi választáson tudtak győzni, és Tóbiás szerint ez azt jelenti,h ogy a választókat nem lehet megfélemlíteni, megzsarolni, utal az inkriminált Kövér-beszélgetésre. Az embereknek elegük van, tudják, miről szól a kormány tevékenysége. "Ne csináljanak úgy, mint a régi időkben", mondja Tóbiás, "ne adjanak pártutasításokat". Az Orbán-évértékelőre is utal Tóbiás, szerinte a valóság és a kormány valósága között szakadéknyi űr tátong. Romokban az oktatás, egészségügy, a négy magyar legszegényebb régió Európa legszegényebb régiója, erről kellene beszélni inkább. "A miniszterelnök észrevétlenül az oroszok szószólója lett. A szövetségeseink 1990 óta Európában vannak." Végül röviden kitér a Saul fia sikerére is.

Rogán Antal válaszol: a kormány is gratulált a Saul fia sikeréhez, amely az új filmfinanszírozási  rendszer sikere is. És minden választás fontos, "ezért vannak önök ellenzékben". De nagyon nem lenne jó, ha Salgótarján ugyanolyan helyzetbe kerülne, mint az ország 2010-re, ahol a mai napig nincs költségvetés, és ahol ma állítólag egymilliárd forintos hiány van. Az évértékelőre visszatérve: ismét a kormányzati intézkedésekre, és a Bajnai-kormány megszorításaira utal. A bevándorlási veszélyt is lekicsinyelte az MSZP, Rogán arra kéri, ne legyen bevándorláspártiak.

Kövér megkéri Tóbiást, hogy tartson rendet a frakcióban, mert hangoskodtak Rogán felszólalásakor. "Mindig az önök frakciója csinálja a botrányt. Ha gyógyszeres segítségre van szükségük, szívesen intézkedem."

Harrach Péter mögött biztos nem fog hangoskodni a frakció, a KDNP frakcióvezetője kap szót. Harrach egyetért az MSZP-vel azzal, hogy módosítani kell a népszavazási törvényt, hogy ne forduljon elő újra a múltkori helyzet. Harrach mást kérdezett volna, természetesen záráspárti kérdést tenne fel. Harrach hosszan sorolja a bevándorlásellenes aggodalmait. Ezért fontos a kérdésben népszavazást tartani.

Rogán válaszol Harrachnak. De rögtön a baloldalnak válaszol: amikor a szocialisták az NVI felé járnak, mindig balhé van, ezért meg kell változtatni a népszavazási törvényt. A kötelező kvóta a legnagyobb veszél, a jövőnket, kultúránkat, vallásunkat, életünket ez újraírhatja. Erről csak az emberek hozhatnak döntést. A tömeges befogadás gyakorlata problémákat okozott, feszültségeket keltett. Keletkeznek párhuzamos társadalmak, "itt nem érvényesülnek a nőket-férfiakat egyenrangúnak tekintő európai szemlélet" mondja Rogán.  

Kósa Lajos (Fidesz): gratulál a Saul fia alkotóinak, és a Nemzeti Filmalapnak, majd a salgótarjáni új polgármesternek, és megköszöni a fideszes szavazatokat. Majd ő is a város költségvetési hiányát feszegeti, ahogy 2014 óta 1,4 milliárd forintos hiányt csinált (ő már biztosan állítja ezt, Rogán csak vélelmezte) a városvezetés. Kósa az évértékelőről: "számos olyan értelmezés látott napvilágot, ami nem felel meg a tényeknek és a jogi helyzetnek". Aki összekeveri a menekülteket és a nem együttműködő illegális határátlépőket, azok menekültbarát "ügynökök". Magyarország betartja az ENSZ menekültügyi szabályozását, a nemzetközi jogot, a dublini egyezményt (amiről már többször kimondtuk, hogy halott - a szerk.). Az EU nem veheti el a jogot tőlünk, hogy döntsünk arról, ki jöjjön ide, zárja le beszédét.

Rogán Antal válaszol: a bevándorlás olyan valós veszéllyé vált, amely mindenkit foglalkoztat. Másfél millió ember lépett be illegálisan az EU területére, 391 ezer ember ment át Magyarországon, próbáltunk érvényt szerezni a jogszabályoknak, de sokszor ellenállásba ütköztünk .A veszély nem múlt el, tavasszal újabb nyomás várható. Ha kell továbbfolytatjuk a kerítésépítést, ez ügyben ha kel egyeztetünk a román kormánnyal. A "délről érkező veszély" mellett azonban ott van az "európai újraelosztás veszélye", sőt úgy tűnik, az EU megegyezett a törökökkel több százezer menekült átvételével. Rogán úgy emlékszik vissza az önkéntes kvóta esetére, hogy "természetesen Magyarország egy embert sem vett át", a kvótás gondolkodás egyébként lopakodó dolog, egyre nőnek a számok, ha egyszer belemegyünk, százezrek érkezhetnek ide.

Véget érnek a napirend előtti felszólalások.

A napirendet megszavazása következik.

A közoktatás állapotáról politikai vitát indítványozott az MSZP, minden frakciónak külön időkeretben. Ezt elfogadja a T. Ház, lesz tehát ilyen vitanap.

2016 a magyar-lengyel szoidaritás éve lesz, ezt is elfogadták.

Az MNB-s Alapítványok pénze ne legyen közpénz: ez a Bánki Erik-féle nem túl elegáns módosítóról szavaznak, holnap már meg is szavaznák magát a módosítást - ez is átment.

MTI / Máthé Zoltán

Mentelmi ügyekben szavaz a ház, először Gőgös Zoltán mentelmi jogával foglalkozik a T. ház. A tárgyalás során előadják a helyzetet, a bizottság szerint ne függesszék fel a mentelmi jogot. A kétharmados döntés igénylő kérdésben a Parlament úgy dönt, hogy nem függeszti fel.

Következnek az interpellációk, azonnali kérdések.

Népszavazás
Harangozó Tamás interpellál a miniszterelnöknek, Rogán Antal válaszol majd. "Mi az Ön személyes felelőssége a népszavazás alkotmányos intézménynek kiüresítéséért és lejáratásáért" című interpellációja a népszavazáshoz való jog gyakorlásával kapcsolatos problémákat érinti. Adott-e utasítást Orbán viktor verőlegények kirendelésére? Ha nem, kivizsgáltatja-e, hogy Kubatov Gábornak milyen szerep volt ebben? Miért nem tettek semmit a rendvédelmi szervek? Miért nem módosították a rossz törvényt? Harangozó egy 2007-es orbáni vélekedést idéz a népszavazásról.
Tuzson Bence válaszol mégis, nem Rogán. Tuzson szerint 2007 márciusában Magyarországon csak fél évvel voltunk a szemkilövések és rendri brutalitás után, "ez volt a nagy demokrácia, az önök demokráciája". A Fidesz a tisztelet kultúrájáról beszél és ezt tartja fontosnak. Mindenki méltóan érvényesíthesse a jogait. "Ezek a jelenetek kinek állhatnak azérdekében? Nyugodtan állíthatjuk, nekünk biztosan nem", mondja Tuzson, és a bajai videóra utal - "az sem hozzánk kötődik".
Harangozó szerint Orbán gyávaságát vagy érintettségét jelzi, hogy nem mer kiállni a válaszhoz. A Fidesz most kóstolót adott az elmúlt negyven év berendezkedéséből a verőlegényekkel, a válasz "elfogadhatatlan és szégyenletes". Az Országgyűlés elfogadja a választ.

Paks II
Szél Bernadett (LMP) Fapados atomerőművet veszünk Oroszországtól? kérdéssel fordul Lázár Jánoshoz. sok a paksi bővítéshez köthető kérdés, a finnek ugyanolyan roszatomos felszerelést vásárolnak, mint mi, de a miénk hiányos a tervek alapján, biztonsági hiányok vetülnek fel. Szél szerint a kormány nem tett meg mindent a biztonság és korszerűség terén, vajon megrendelték-e már azóta a hiányzó felszereléseket, berendezéseket - ezeket nem tudjuk, hogy hiányoznak-e, de következtethetünk rájuk.
Lázár János válaszol: reneszánsz hölgynek aposztrofálja Szélt gúnyosan, és visszautasítja a paksi atomerőmű biztonsági kockázatait. "Több ezer ember szakértelmét vonja ön kétségbe", ha erről beszél. A paksi atomerőmű megfelel a legmagasabb biztonsági kategóriák követelményeinek. A paksi szerződés: mi kulcsrakész erőművet vásárolunk, mindent meg kell csinálniuk az oroszoknak, minden előírásnak meg kell felelnie, anélkül nem vesszük át. A fő kérdés, hogy akarunk-e olcsó áramot.
Szél: "nem is értettem, miért volt ilyen ideges, most már értem", nem fogadja el a választ. Lázár szerinte bevallotta, hogy nem módosították a szerződést, ami szerint akkor mégiscsak gond lehet a biztonsággal, ahogy erre bizonyos Európai Parlamenti anyagok utalnak. Az Országgyűlés elfogadja.

Pedagógusok rendőri vegzálása
"Ki adott utasítást a pedagógusokkal kapcsolatos adatgyűjtésre?" kérdezi Tukacs István (MSZP) Pintér Sándortól, amely a Szabolcs-Szatmár megyei falusi esetekre utal, amikor a rendőr megkérdezte a tüntetni akaró pedagógusoktól, hogy mennek-e tüntetni. Ki adott erre parancsot? Ez törvénysértő.
Kontrát Károly államtitkár válaszol: senki nem adott ilyen parancsot, semmilyen rendőri szerv, nem volt adatgyűjtés.
Tukacs szerint, ha ez így történt és igaz, akkor a rendőr önszorgalomból csinálta, amit csinált, és ezt Tukacs nem tartja életszerűnek. Nem fogadja el  a választ, és fel van háborodva. Az Országgyűlés elfogadja.

Kommunizmus áldozatai, Habony
"Meddig forogjanak sírjukban a kommunizmus áldozatai?" - Novák Előd (Jobbik) az ügynökakták, a luxusnyugdíjak és más problémák miatt úgy látja, az áldozatok forognak a sírjukban. A mágnesszalagokon meglévő torzítatlan listát nyilvánosságra kéne hozni. Ha lett volna lusztráció, sem Lendvai Ildikó, sem Gyurcsány Ferenc nem lehetett volna képviselő, de a Jobbik a vállalatvezetőket is kirostálná ilyen alapon. A nyugdíjtörvényt is módosítani kellene, amit a Fidesz mindig leszavazott, "Biszku Béla legnagyobb örömére".
Tuzson Bence válaszol, eklektikusnak minősítve Novák szavait. Visszaemlékezik az öt évvel ezelőtti döntésre, amely február 25-t a kommunizmus áldozatainak emléknapjává tette. Ekkor hurcolták el Kovács Bélát a Szovjetunióba, "pár év múlva egy másik Kovács Béla is elindult a Szovjetunió felé", aki most a Jobbik soraiban ül. Hitelességi problémája van az antikommunizmussal a Jobbiknak Tuzson szerint.
Novák reakciója: "Betonkemény volt az érvelés", de elfogadhatatlan. Tuzson szerinte olcsó kovácsbélázásba menekült, "ki tudja, Habony Árpád mennyit számlázott ki emiatt". Az Országgyűlés elfogadja a választ.   

Erdők Fidesz-kézen?
Az LMP két képviselője interpellál az új erdőtörvényi koncepcióról a földművelésügyi miniszterhez. A helyi önkormányzatok lehetősége csökkenne a helyi erdők védelme tekintetében, a minisztériumhoz mennének fel a jogkörök. Szembefordul az erdőgazdálkodás és a környezetvédelem a koncepcióban. A fidesz meg akarja szerezni az erdőket is?
Az államtitkár válaszol, Sallai R. Benedek szerinte nem tudja, mi a különbség az azonnali kérdés és az intepelláció között. A koncepciót nem akarja visszavonni, hanem épp ez jelentené a társadalmi egyeztetést és vitát. Épphogy feloldalni akarja a tárca a környezetvédelem és az erdőgazdálkodás közti ellentéteket. Az erdőnek három funkciója van, ezeket nem választja szét kellőképpen a jelenlegi szabályozás. Amit az élet is meghaladott már. "El kéne olvasni az anyagot."
Sallai szerint nem baj, hogy nem szó szerint idézte az interpelláció szövegét. A koncepció nem elfogadható, még vitaindítónak sem. Nem fogadja el a választ. Az Országgyűlés elfogadja.

Letelepedési kötvények
Gúr Nándor "Pénzért mindent?" címmel interpellál, a letelepedési kötvények profitját elviszik (egyre vetítve 300 000 euróból 34 000-t) az offshore-cégek, egy kötvény után 25 millió forintot tehetnek zsebre. Most már 3-4 ilyen cég van, a Rogán Antal vezette bizottság döntött e cégekről. Eddig csak hat elutasítás volt (3000 ember kapott zöld lámpát plusz családtagok). Miért kellenek ezek a cégek, miért van a busás közvetítői haszon, és hogy állnak a nemzetbiztonsági problémák?
Tállai András válaszol. Először is: nincsenek offshore cégek, a pályázatnál fel kell fedni a tulajdonosokat, tudjuk, kik ők, akkor pedig nem offshore a cég. A közvetítő cégekre azért van szükség, hogy az adott országokban sikerrel lehessen eladni a kötvényeket, egyszerűbb ezeket cégekkel végeztetni. Diszkontáron adják a kötvényeket azért, hogy a cégnek is megérje csinálni. A cégek busás haszna: ennek az államhoz nincs köze, ez a külföldi magánszemély és a közvetítő cég közti megállapodásból ered. Közvetítői járulék nincs. Nemzetbiztonsági kockázatok: az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálódik, ha kell, erről kiadott jelentést is. Nincs nyomozás még érintett cégek iránt, csak feljelentés. Ilyen kötvénygyakorlat él több más országban is.
Gúr: nem minden kérdésre kapott választ. Az Országgyűlés: igen.

Cafeteria és köztisztviselők
Sallai R. Benedek (LMP) szerint fontos a fizetéskiegészítés, amit elkaszált a múlt héten az EU bírósága. Miért nem vehetik igénybe törlesztési támogatásként a közalkalmazottak?
Völlner Pál államtitkár válaszol, a rendszert át kell alakítani, kérdés, lehessen-e hitelt törleszteni, és éveken át gyűjtögetni. Sikeres program ez, olyan új rendszert kell kialakítani, amely az Eu és a magyar érdekeket is figyelembe veszi. A közszolgálati tisztviselőknek van ilyen hiteltörlesztési lehetőségük, ha a hivataluk vezetői arra módot adnak.
Sallai: nem tudom elfogadni választ, az államtitkár amit elmondott, csak lehetőség, nem jogszabályi előírás, ami segíteni az összes közalkalmazottat. Az Országgyűlés: elfogadja.

Klik
Mikor látják végre be, hogy működésképtelen a Klik? kérdezi Kiss László (MSZP). Kiderült, hogy 17 milliárd a szervezet adóssága, de nem tudjuk, miből és hogy működik pontosan. Fel kell számolni. Ez a kiszámíthatatlanság veszélybe sodorja egy egész generáció tanszabadságát. A rendszer romlik, a szülők ma már szülősztrájkkal tiltakoznak. "Mikor látják már be, hogy működésképtelen a Klik?"
Rétvári Bence válaszol: ha a 17 milliárd forint sok, milyen sok az 1300 milliárd forint, amely az önkormányzatoknál jelentkezett 2010-re? Az akkori intézményfenntartók nem tudták ellátni feladatukat, ezért kellett az állami fenntartás rendszerbe léptetéséhez. Mi lenne a megszüntetés után? Visszatérnének a korábbi eladósodáshoz? A kis iskolák megszüntetéséhez? Át kell a Kliket alakítani, ezt meg kell beszélni "két kerekasztalhoz már le is ültünk".
Kiss László: a fideszes polgármesterek kötvénymutyijait nem kéne összemosni az intézményfenntartással. Szüntessék meg a Kliket, nemfogadja el a választ. Az Országgyűlés elfogadja.

Meddig lehet Rajk a kollégium?
"Meddig viselheti még a Budapesti Corvinus Egyetem szakkollégiuma Rajk László, az ÁVH-t létrehozó tömeggyilkos kommunista nevét?" kérdezi a jobbikos Szávay István. 2013 eleje óta nem viselheti közterület önkényuralmi közreműködő nevét. Rajk László ilyen az MTA állásfoglalása szerint, későbbi áldozatisága sem mentesíti ez alól. A Fidesz csak szavakban kemény, ha antikommunizmusról van szó. Szávay büszke, hogy neki is köszönhető, hogy Ságvári neve eltűnt Szegedről. Az államtitkárt kérdezi, egyetérte-e azzal, hogy Rajk neve ott maradjon a corvinusos intézménynél "ne kovácsbélázzon".
Rétvári válaszol, akinek nem jutott eszébe "kovácsbélázni", mint fejjebb Tuzson Bencének (Rétvári valószínűleg azt nem hallotta). A 2013-as törvény után sok-sok önkényuralmi név tűnt el (mint Marx és Engels), Rétvári listát olvas. A kommunista nyugdíjpótlékokat megvonták, a kommunizmus bűnei tagadása btk-s jogállás, a Fidesz szerit Rajk László áldozatainak kollégiumává kéne átnevezni, de erről csak az egyetem dönthet.
Szávay nem elégedett, szerinte fel kellene szólítani az egyetemet a törvénytelenségre. Nem fogadja el a választ, míg az Országgyűlés igen.

Jönnek az azonnali kérdések, Orbán Viktor is beül

Lukács László György (Jobbik): Konzílium az ön helyzetéről címen kérdezi Orbánt, aki 21. századinak írta le a kórházakat az országértékelésben. Holott azok sokszor 50-es, 60-as évekbeliek, a bérekről nem is beszélve. Nem is szólva a fertőzések okozta halálok tömegeiről. Valóban 21. századiak a körülméynek? Mikor emelik a béreket 21. századi szintre?
Orbán Viktor: Amit eddig tudtunk tenni: 2010-hez képest 40 százalékkal több pénzt fordít a kormány. A várólistákat a felére csökkentettük. 500 milliárdot fordítottunk fejlesztésekre. Vidéken  a kórházak többségében jók az állapotok, Budapesten van gond, ez a jövőben egy nagy kórházépítésben fog megoldódni.
Orbán nem érzi, látja a valóságot, de vegyen részt a Jobbik valódi nemzeti konzulátciójában, és meg fogja látni, mondja Lukács. Orbán: Lukács vállalkozása külföldre viszi az orvosokat, abból él, hogy kiviszi a magyar orvosokat külföldre. Ezért hiteltelen a Jobbik szemforgatása egészségügyben. Szavait a Fidesz-frakció vastapssal zárja.

Schiffer András is Orbánhoz fordul. Magyarország kapitulál? kérdezi, és a TTIP-ről kérdez, miért folytatjuk a tárgyalásokat, miért mi vagyunk a nagy támogatói ennek? Miért asszisztálunk ehhez, amely által 6-700 000 munkahelyet szüntet meg, megszünteti az európai GMO-szabályokat, azaz lehet majd ezután itt is génmódosított élelmiszert forgalmazni a versenyegyenlőség jegyében. A magyar gazdák veszteni fognak a bolton.
Orbán Viktor: természetes, hogy részt veszünk a tárgyalásokon, a kormány pedig továbbra is olyan megállapodást tud elfogadni, amely elfogadható az országnak.
Schiffer: itt egy lehetséges verzióban sem járunk jól. Meddig tartjuk az országot egy kizárólagos export helyzetben? Lesz-e népszavazás a TTIP-ről?
Orbán: az ilyen nemzetközi szerződést a Parlamentben kell megvitatni. Nem ért egyet azzal, hogy biztos nincs nekünk jó kimenet, egyelőre tárgyaljunk, nézzük meg, mi lesz.

Tóbiás József (MSZP) a népakaratról kérdezi Orbánt. "A népakaratnak érvényesülnie kell" mondta Orbán, de az emberek másfél éve nem tudnak szavazni a vasárnapi boltbezárásról. A Nyakó-ügy: az ügyészség, rendőrség hivatalból miért nem tett semmit? Miért nem indított vizsgálatot?
Orbán válaszol: az MSZP beadta a kérdését, azt befogadták, ez olvasható ma.
Tóbiás: ő a múlt hét keddről kérdezett, hogy a történtekben a kopaszok-Kubatov-Fidezs kapcsolatok szintjén minden rendben van-e.
Orbán: a saját viszonyuk  rendezett, a lényeg az, hogy van népszavazás, el lehet érni. A méltatlan helyzet nem fogadható el, ezért törvénymódosítást kell benyújtani többpárti egyeztetés után.

Vona Gábor is kérdez Orbántól. Mitől gazdagodik Orbán környezete? Fel kéne állítani két vizsgálóbizottságnak: a Jobbik-Oroszország kapcsolatáról egyet, vezesse a Fidesz, a másik pedig legyen az Orbán környezetének meggazdagodását vizsgáló, ezt vezetné a Jobbik. "Ne futamodjon el a kihívás elől"
Orbán: Vona többször is kérdezte őt, mindig a pénz az összekötő kapocs, "Önt csak a pénz érdekli". Vona libidóját a pénz nagyon izgatja. A Jobbik környezetében is vannak furcsaságok: gazdasági tanulmányokat írnak autókölcsönző cégek, hasonlók.
Vona: szintén sorolja a fideszes ügyeket, "tényleg, mindenki söpörjön a saját háza táján".
Orbán: Vona nézze meg, hogy a Kovács Béla fiktív számláin szereplő pénzek a Jobbik pénze volt-e.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.