A börtönből semmizte ki saját gyerekeit egy magyar gyilkos
Az a magyar férfi, aki 2010-ben Tenerifén megölte feleségét, a börtönben ülve eladta a feleségével egykor közös ingatlanát, amelyet most a nagymama próbál visszaperelni - írja a Blikk.
L. Péter 2010-ben, Tenerife szigetén ölte meg feleségét, a négyfős családnak egy budapesti ingatlan mellett ugyanis egy Kanári-szigeteki ház is a tulajdonában volt.
A Blikk által felidézett történet szerint a férfi, L. Péter házuk garázsában agyonverte Bódis Emese Krisztinát, két gyereke anyját, majd a tengerparton próbálta elrejteni a holttestet. Azt azonban alig egy nap alatt felfedezték. L. Pétert 19 év börtönre ítélték, de két gyerekét, valamint az őket nevelő nagymamát még a szabadulását követő 10 évig nem közelíthetni meg.
A Blikk most azt írja, hogy bár a bíróság azt is kimondta, hogy árva gyerekeit 300 ezer eurónyi, vagyis 93 millió forintnyi összeggel kell támogatnia, a férfi a börtönből eladta azt a budapesti ingatlant, amely a kártérítést – legalábbis részben – fedezte volna. A gyilkos a saját anyjával konspirálva ütötte nyélbe az üzletet. A gyerekek nagyanyja a Blikk szerint most pert indít, hogy visszaszerezzék az ingatlant.