A baloldali ellenzék még mindig az összefogás kérdésén rágódik és tanácstalanul toporog egy helyben. A Fideszben kényelmesen hátradőlhetnek, legfeljebb azon aggódhatnak, hogy mi lesz, ha majd egyedül a Jobbikkal állnak szemben.
A baloldalnak a baloldaliságból építkezés ennyire elég
– írta le egy mondatban Reiner Roland, a Republikon Intézet elemzője a „demokratikus ellenzék” nem túl fényes helyzetét. A Republikon abból az alkalomból ültetett össze politikai elemzőket és ellenzéki politikusokat, hogy megvitassák az intézet tavaly publikált előválasztási javaslatát, a konferencia viszont sokkal inkább szólt a baloldal elhúzódó és továbbra is kilátástalan válságáról.
A tavalyi pocsolyában
Hogy milyen állapotban vannak és milyen stratégiát követnek a baloldali ellenzéki pártok, ahhoz elég elolvasni ezt a tavalyi cikkünket, ugyanis szinte semmi nem változott azóta:
- az MSZP beszorult középpárti helyzetébe és igazándiból nagyon nem is akarja senki vezetni a pártot
- a DK még mindig egyenlő a miniszterelnöknek bejelentkező Gyurcsány Ferenccel, ami továbbra is egyben a párt vonzereje és növekedésének gátja
- az LMP anti-establishment, különutas pályája legfeljebb a túléléshez elég
- az Együtt ügyek mentén politizálása a média ingerküszöbét többször megütötte, de ezt nem sikerült egyelőre potenciális szavazókra váltani
- a PM hiába dobott be alapjövedelem-koncepciót és próbálkozik országos hálózat építésével, örülnek, ha nem 0 százalékra mérik őket
- a Liberálisok pedig életfunkciókat is alig mutatnak.
„A baloldal unalmas” – osztotta ki Vona Gábor az előző társaságot, és annyiban igaza van, hogy két évvel az előző országgyűlési választás után még mindig ugyanazon görcsölnek: összefogjunk-e és ha igen, akkor hogyan. Egyedül az Együtt jelezte finoman, elegük van ebből a langyos állóvízből, azzal, hogy nem fogadták el a Republikon meghívását (az LMP-sek kihelyezett frakcióülésük miatt hiányoztak igazoltan).
Persze az egyfordulós választási rendszer rákényszeríti a baloldalt az összedolgozásra, de ez üres ötletelés marad, amíg egyik párt sem képes növekedési pályára állni. Egyedül a DK tudott érdemben szavazókat gyűjteni tavalyhoz képest, de szinte kizárólag az MSZP-től lemorzsolódóknak köszönhetően.
Nemhogy a kormánypártokból kiábrándultakat, de még bizonytalanokat sem volt érdemben képes egyik párt sem megszólítani: maradt a huszonegynéhány százaléknyi hardcore baloldali szavazón való osztozkodás.
Harcban az ezüstéremért
A magyar politika olyan most, mint a Forma-1. Tudjuk ki nyer, csak a második a kérdés
– mondta Pulai András, a Publicus Intézet kutatásvezetője. És a pártpreferencia-mérések alapján egy most hétvégén tartott választáson akkor sem tudná biztosan verni a baloldal a Jobbikot, ha az összes szavazójukat összedobnák.
Pedig a közvélemény-kutatások szerint a Jobbik is mélyrepülésben van, mióta menekültügyben jobbról előzte őket a Fidesz, és a néppártosodás levezénylése sem konfliktusmentes. A Political Capital elemzője, Juhász Attila szerint még így is „a Jobbik a legpotensebb ellenzéki párt”: hatékonyan építenek országos szervezetet, aktívak a helyi politikában és a néppártosodás ugyan nem tűnik bombabiztos tervnek, mégis sikerült olyan korcsoportokban erősödniük, ahol korábban gyengébben teljesítettek.
A Fidesz pedig „köszöni szépen, nagyon jól van”, örvendezett a Nézőpont Intézetet vezető Mráz Ágoston Sámuel. Saját méréseik alapján a kormánypárt 2014 tavaszán állt ennyire jól, a menekültválság meglovagolásával lényegében visszaszerezték minden elkóborolt szavazójukat.
Mráz Ágoston szerint ez így is marad, amíg a Fidesz tudja meghatározni a napirendet és sikerrel fojtja le a kellemetlen témákat, aminek érdekében Orbánék az elemző szép megfogalmazásában „médiapolitikai erőfeszítéseket” tesznek. A Herman Ottó Gimnáziumból indult tanárlázadás ezért is kényelmetlen a kormánynak, mert nem saját maguknak feldobott labdával van dolguk és ez rögtön több gondot okozhat nekik, mint a teljes baloldal az elmúlt két évben.
Csodára várva
Ráadásul Orbán Viktornak egyelőre nincs valódi baloldali kihívója, pedig az eddigi országgyűlési választások tapasztalatai alapján a kormányfőjelölt személye kardinális kérdés. Ezért is vetődik fel újra és újra, hogy az előválasztás lehetne egy szimpla miniszterelnök-jelölt casting, hogy a baloldaliak ne fussanak bele újra 2014 zsákutcájába, amikor pártalkuknak köszönhetően Bajnai Gordon elvérzett.
Talán kitermelhetjük a következő Göncz Árpádot
– álmodozott a PM-es Tordai Bence, arra utalva, hogy olyan jelöltet kellene találni, akit konszenzussal tud elfogadni a széttöredezett baloldal összes pártja.
Molnár Zsolt (MSZP) szerint is fontos egy ilyen hiteles jelölt felkutatása, aki akár a pártpolitikán kívüli világból is jöhetne. A messiásvárás viszont Molnár szerint is csak pótcselekvés, majd finoman jelezte, hogy a többiek mihez tartsák magukat:
A szocialista párt egyedül biztos nem fog győzni, de a szocialisták nélkül sincs kormányváltás.
Ezután Tordai és Molnár között egy rövid szócsata is kialakult arról, hogy ki a hiteles baloldali, illetve kinek kellene szerénységet gyakorolnia. Majd a a DK-s Kerék-Bárczy Szabolcs rezignáltan maga elé meredve arról beszélt, hogy „kettős hitelességi válság van”: a választók nem bíznak a baloldali pártokban és a baloldali pártok sem egymásban.
Mindenki elmondta, hogy szokott lakossági fórumokat tartani, a DK-sok még egy jó hosszú programot is írtak, amit a szombati kongresszusukon mutattak be: hogy, hogy nem, ezek sem hozták meg az áttörést.
A volt ljubljanai nagykövet, ex-SZDSZ-es, jelenlegi liberális Szent-Iványi István még megjegyezte, hogy bármi lehet 2018-ban, hiszen Szlovéniában is olyan párt tudott választást nyerni, amit csak nem sokkal a választás előtt alapítottak. És ez egy liberális párt volt.
