Itthon MTI/hvg.hu 2016. február. 10. 20:11

Palkovics többet engedhet az iskoláknak, a rendszer alapja viszont maradna

Az oktatási államtitkár szerint a kistelepülések iskolái eddig nyertesei voltak az állami rendszernek, de elismerte, hogy többen nehéz helyzetbe kerültek. Palkovics közelebb vinné, például megyei szintre a döntéshozatalt az iskolák ügyeiben, az ügyintézést pedig teljesen visszaadná, Orbán Viktor ehhez kellő mozgásteret enged számára.

A 2013-as állami fenntartás előtt sok helyen nem tudták fenntartani az intézményeiket - mondta Palkovics László az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán. A kisebb, vidéki iskolák az új rendszer nyertesei, de valóban vannak, akik nehezebb helyzetbe kerültek - tette hozzá.

Elmondása szerint egy nagyon-nagy rendszerről van szó, 120 ezer alkalmazottal. A jövőben biztosítani szeretné a kormány, hogy azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az iskolák elvárnak, valóban kapják meg és olyan színvonalon, ahogy szeretnék - bizonygatta Palkovics. Szerinte a döntéseknek is közelebb kell kerülniük az intézményekhez, és az ügyintézést vissza kell adni az iskoláknak. Az is felmerült, hogy a mostani tankerületeket az adott megyékhez rendeljék. Az államtitkár úgy látja, a tanár elsődleges dolga a tanítás, és ezért az a cél, ne kötelezzék felesleges adminisztrációra.

Orbán Viktor miniszterelnök elképzelései világosak, beszéltek is erről, ugyanakkor ahogy a felsőoktatás területén, elég nagy mozgástérrel rendelkezik itt is - mondta az államtitkár.

MTI / Máthé Zoltán

A tervekhez képest a tantervek felülvizsgálatát fél évvel előre hozták, így nem kizárt, hogy jövő tanévre már megújulnak a tantervek. Átnézné emellett az átmeneteket az egyes oktatási szinteknél és meghatározna készség-, kompetenciaszinteket is - közölte és utalt a felsőoktatásban bevezetett kompetenciamérésre.

Kitért arra is, hogy jelenleg 900 olyan vállalkozás van, amelyik pedagógus-továbbképzéssel foglalkozik, és ebből ma csak kismértékben részesülnek az egyetemek. Miért nem csinálják ott? - tette fel a kérdést. Palkovics László - aki hozzányúlna a pedagógusképzés tartalmához is - szerint az fontos, hogy az egyetemek legalább olyan helyzetben legyenek, mint ezek a cégek. Amennyiben üzleti megfontolások és nem a minőség javítása célozta a jelenlegi helyzetet, akkor nem biztos, hogy ez jó. Szerinte az egyetemeknek is be kellene szállniuk a továbbképzésbe.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.