2016. február. 08. 09:59 MTI Utolsó frissítés: 2016. február. 08. 11:09 Itthon

Vádat emeltek a Duna-parton gyilkoló hajléktalan ellen

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 41 éves hajléktalan férfival szemben, aki 2014 augusztusában egy szóváltást követően megfojtotta szintén hajléktalan ismerősét – közölte Ibolya Tibor főügyész hétfőn.

A vádlott és a sértett egyaránt hajléktalan volt, mintegy 10 éve ismerték egymást, mivel korábban egy helyen dolgoztak – írta közleményében Ibolya Tibor főügyész.

A két férfi 2014. augusztus 22-én együtt töltötte a napot, az utcán kéregettek, majd az összegyűjtött pénzből több liter bort vásároltak, amit közösen megittak. Este a IX. kerületi Boráros téren folytatták az italozást, eközben azonban szóváltás alakult ki közöttük, és a vádlott többször ököllel megütötte a sértettet – fogalmazott a közlemény.

A két férfi ezután a HÉV-végállomás melletti Duna-parti füves területre ment, ahol a vádlott ismeretlen okból újra bántalmazni kezdte a sértettet, majd megfojtotta. Ezután elaludt, és csak másnap reggel észlelte, hogy ismerőse élettelenül fekszik mellette, ezért az arra kocogó emberektől segítséget kért.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfit emberöléssel vádolja.

Hirdetés