A település visszavenné az iskoláját, ezért törvénymódosítást is kezdeményezett az Emminél. A példa ragadós lehet.
A csömöri képviselő-testület határozatot fogadott el arról, hogy a település általános és zenei iskolájának nemcsak működtetője, de fenntartója is kíván lenni. Jelenleg minden állami iskolának – a szakképző intézményeket kivéve – a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a fenntartója, a működtetést azonban vállalhatják az önkormányzatok is. Csömör eddigi vállalását tavaly meg is erősítette, ám ősszel már a fenntartás átvételének kezdeményezéséről is határoztak.
Amint azt Fábri István polgármester kérdésünkre elmondta, „az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a központosított állami rendszer szükségszerűen korlátozott lehetőségei nem teszik lehetővé oktatási intézményeink megfelelő hatékonyságú működését”. Az önkormányzat eddig is támogatta, hogy az intézményekben folyó munka szakmai feltételei, illetve a pedagógusok megbecsülése legalább megközelítse a 2013 előtti szintet. Ezért november végén már levelet írtak Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkárnak, mert – mint azt a levélben megfogalmazták – az elmúlt évek tapasztalatai szerint „a központosított állami rendszer szükségszerűen korlátozott volta nem teszi lehetővé azt, hogy az alapvetően színvonalas munkát végző oktatási intézményeink a gyermekek és szülők elvárásait megfelelő mértékben figyelembe véve működhessenek”.
A fenntartói jogok visszavétele nem megy törvénymódosítás nélkül, ezért az önkormányzat egyben azt is kezdeményezte az államtitkárnál. A polgármester elmondása szerint levelüket az elmúlt két hónapban válaszra sem méltatták.