Itthon hvg.hu/MTI 2016. január. 17. 13:06

Orbán: Nem lesz sorkatonaság

Nem lesz kötelező sorkatonai szolgálat Magyarországon, mondta Orbán Viktor vasárnap a köztelevízió kérdésére.

A kormányfőt arról kérdezte az M1, hogy van-e vita a kormány és Kövér László között a sorkatonaság kérdésében. Emlékezetes, Kövér László házelnök egy tévéinterjúban boncolgatta, hogy szerinte hiba volt a sorkatonaság megszüntetése, ezt követően Kósa Lajos is elismerte, hogy valóban zajlik ilyen diskurzus.

Orbán Viktor azonban közölte, hogy nincs vita, szerinte Kövér László nem arról beszélt, hogy vissza kellene vezetni a sorkatonaságot. Hozzátette, hogy nincs és nem is lesz napirenden a sorkatonai szolgálat ügye a kormányülésen. "Sem most, sem később nem kívánnak foglalkozni ezzel a kérdéssel, semmilyen módon nem tervezik megnyitni ezt a kérdést Magyarországon" - jelentette ki a miniszterelnök.

Bő tíz éve a sorkatonaság felszámolása ritkán látott egyetértést jelentett a pártok között, ám egymásra licitáltak akkoriban a politikusok, hogy ki akarta jobban vagy régebben a kötelező sorkatonaság megszüntetését. Végül egyszerűen nullára csökkentették a kötelező sorozás létszámát, majd a II. Orbán-kormány alkotmánymódosítása vezette ki teljesen a rendszert.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.