Magyar rendőrök indultak a görög határra
Balogh János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka búcsúztatta hétfőn Budapesten azt a 31 magyar rendőrt, aki a következő egy hónapban a macedón-görög határon teljesít szolgálatot.
A magyar rendőrök távol otthonuktól, ismeretlen terepen, de nem ismeretlen feladattal kerülnek majd szembe – közölte Balogh János vezérőrnagy. Felidézte ugyanis, hogy Macedónia Magyarország szeptemberi intézkedéseihez hasonlóan fizikai határzárat épített.
A magyar rendőrök abban segédkeznek majd, hogy szabályozott mederbe tereljék annak a napi több ezer migránsnak az érkezését, aki Macedónián keresztül akar Európa belsejébe jutni – tette hozzá.
Az illegális menekültek céljaik eléréséhez nemcsak az utazás nehézségeit vállalják, hanem sokszor ellenszegülnek a hatósági intézkedésnek, sőt erőszakosan is fellépnek. Ugyanakkor a megfelelő technikai eszközök és jogszabályok segítségével rendet lehet teremteni, és azt fenn is lehet tartani. Ebben a macedónoknak a magyarokon kívül más országok rendőrei is segítenek majd – közölte.
"Legyenek szövetségesei macedón kollégáiknak!" - mondta a magyar rendőröknek Balogh János.
A 31 tagú kontingens január 4. és február 4. között vesz részt a macedón rendőrökkel közös műveletben. Közös járőrszolgálatot, őrzési és kísérési feladatot látnak el velük a közrend fenntartása érdekében.
A magyarok hőkamerával is felszerelt járművekkel, terepjárókkal és kézi hőkamerákkal is támogatják a határszakasz védelmét. Tevékenységüket a macedón rendőrök irányításával, felügyelete mellett végzik.