Hívogatóan feketéllik a Tolna megyei Gyulaj termőföldje "a világ egyik legjobb kajszitermő vidékén", mégsem tud vele élni a település. Egy itteni születésű budapesti értelmiségi néhány éve szociális szövetkezetet hozott létre, hogy felrázza a falut. Érezhető a változás, de hogy a minta mennyire lesz ragadós, még kérdéses. Abcúg a hvg.hu-n.
A tolnai erdővidék mellett fekvő Gyulaj két dologról volt híres: a falu fölé magasodó templomdomb terebélyes fáiról, és a híresen jó termőföldjéről. Előbbiek tövében randiztak állítólag már a helyiek dédszülei is, utóbbi pedig Európa, de talán a világ egyik legjobb kajszitermő vidéke lehetne – állítja a gyulaji születésű Németh Nándor. De a település mellett, 3500 hektáron elterülő magánföldeken nem kajszifák állnak, hanem kukorica. A kukorica pedig egy igénytelen növény a barackhoz képest: kevesebb munkás és szakértelem kell hozzá, de cserébe kevesebb pénzt is hoz. A munka nagy részét elvégzik a gépek, ha dolgozó kell a földre, azt a környék városaiból hívják a gazdák.
“A gyulajiak nem kellenek a környékbeli gazdáknak. Fizikailag és átvitt értelemben is bezárult a világ a falu körül” – meséli a negyvenes éveiben járó Németh Nándor, aki pár éve döntött úgy, hogy valamit kezdeni kéne a településsel, ami már csak halvány mása egykori önmagának. Gyulaj egy zsákfalu, nagyjából félúton Siófok és Dombóvár között. Alig több, mint ezer lakosa van, hetven százalékuk cigány. Nem volt ez mindig így: a második világháború előtt egyetlen cigány ember sem lakott Gyulajon, de az Eszterházy hercegi család úgy döntött, hogy a falu szélére költöztet pár cigány családot vadriasztónak. Ők ugyanis az arisztokraták szerint annyira hangosak, meg állandóan kiabálnak, hogy a hangjuk majd távol tartja a termőföld közelébe merészkedő vaddisznókat és őzeket. A családok a hercegi család eltűnése után is maradtak, és az évek alatt beköltöztek a faluba.
Nagyon jó a föld, csak nincs, aki bevesse
Németh Nándor már nem él a településen, Budapesten dolgozott sokáig, kutató volt és megalapított egy elemző céget, de sokat járt vissza szülőfalujába, régóta látja, hogy nagy bajok vannak. Ezek a bajok azonban semmiben sem különlegesek, ugyanazokat halljuk, ami bármelyik hátrányos helyzetű vidéken ömlik a panaszosok szájából: az emberek szegények, nincs munka, rosszak a lakáskörülmények, nincs valódi közösség, tíz éve nincs háziorvos, a gyerekek pedig nem tanulnak tovább.
Amiben mégis eltér Gyulaj a többi kilátástalan helyzetben levő magyarországi kistelepüléstől, hogy itt pontosan látják, mi lehetne a megoldás. Az ottjártunk alatt újra és újra szóba kerül a híres termőföld, amiből valamennyi szinte minden gyulaji portához tartozik, értéke pedig átlagosan a 32 aranykoronát is eléri. “Itt csak a föld lehet a kitörési pont, külső piacokra vinni az itteni terményeket. Ezzel szimbolikusan is kinyitnánk a falut a mostani elzártságból” – mondja Németh. Bár a földek hívogatóan feketéllenek, amerre a szem ellát, nincsenek előkészítve a tavaszi vetésre, ember sehol nem dolgozik rajtuk. Mindössze 18 hektárt művelnek meg Gyulajon, azt sem a helyiek önszorgalomból, hanem a pár éve életre hívott Hetedhét Határ szociális szövetkezet dolgozói, akik jellemzően közfoglalkoztatottak. A szövetkezetet közösen hozta létre a gyulaji önkormányzat és a Máltai Szeretetszolgálat, célja, hogy a egyszerre koncentráljon a helyi gazdaság és a helyi közösség fejlesztésére.
Még ezen a kis területen is tudnak annyit termelni, hogy feleslegük maradjon. Szabadföldi zöldségtermesztés, fóliasátrak, sertéstelep – a 220 adagos gyulaji közkonyhát már szinte kizárólag ezekből látják el. Amiből marad, az megy a savanyítóüzembe, a hűtőházba, vagy a húsfeldolgozóba. Utóbbiban kolbászt és sonkát füstölnek, ezeket pedig egyre több helyen keresik. A vevők között van a pécsi püspökség is, de Pécs nem csak emiatt fontos: a szövetkezet heteken belül nyit egy füstöltárú boltot a városban.
A szövetkezeti húsbolt Gyulajon jelenleg heti két napot tart nyitva, a helyiek egyre szívesebben vásárolnak itt. Átalakultak az étkezési szokásaik, mióta megnyitott az üzlet, már inkább itt veszik meg a húst, nem a szomszédos város hipermarketében. “Finomabb és úgy veszem észre, hogy jelent a helyieknek valamit, hogy azt a disznót itt nevelték Gyulajon” -mondja Németh. Van azonban, amit nem hajlandóak elfogadni a helyi háziasszonyok: ez pedig a különleges fűszerezésű kolbász, amiben nincs pirospaprika, viszont van helyette szerecsendió. Egy kolbász legyen piros. A húsboltban két hentes dolgozik, de külön termékfejlesztője is van a szövetkezetnek. A hentesek a régi irányvonalat képviselik kolbászfronton, a termékfejlesztő a kísérletezőbb fajta, de azt mondják, nincs köztük ezen vita.
A savanyító üzem polcain katonás rendben sorakoznak a befőttek és a savanyúságok, négy helyi asszony éppen kökénylekvárt főz. Ami itt készül, az még nem kerül kereskedelmi forgalomba, a tesztidőszaknál tartanak. Németh Nándor és Sej Gábor Leó, a szövetkezet elnöke fel is bont egy üveg paradicsomlevet, az azonban nagyon sós. Ezt szóvá is teszik az asszonyoknak, majd megkóstolnak egy másikat, az már rendben van.
A fóliasátrakban szinte minden megterem, ami a közkonyhára kell: cékla, paprika, káposzta, most éppen gombát termesztenek. A fülledt levegőjű sátorban Sanyi, a gombaszakértő vagdossa a hófehér csiperkét. Közben asszonyok üzennek be, hogy mérjen ki nekik egy-egy kilót, majd visszajönnek érte. A gombának van szezonja, sokat esznek belőle a helyiek.
Nincs disznóól a ház mögött
Jó, hogy van saját húsbolt, és a közkonyhát is el tudják látni, ez azonban édeskevés, hogy kihúzza a bajból a falut: a Sej Gábor Leó és Németh Nándor vezette szövetkezet az önkormányzattal együtt azt szeretnék elérni, hogy a helyiek maguk is kezdjenek el gazdálkodni, hiszen minden adott hozzá. A szövetkezet pedig biztos vásárló lenne, minden falusitól megvennék azt a zöldséget, gyümölcsöt és húst, ami a családi szükségletek után még megmarad. Nem jótékonyságból vásárolnának a helyiektől: sertéshúsból más most akkora hiány van, hogy a húsfeldolgozónak a településen kívülről kell beszereznie a hízót.
Hiába van meg a gyulajiakban a szándék, ha nincs a ház mögött disznóól, nincs pénz felszántani a hátsó kertet, ami szinte minden portához tartozik, ha nincs pénz takarmányra. Erre pedig egyelőre nem futja sem az önkormányzatnak, sem a szövetkezetnek, sem a településen 2010 óta jelenlevő Máltai Szeretetszolgálatnak. Németh Nándor egyelőre csak széttárja a karját, látja a megoldást, de azt nem, honnan lesz erre pénz.
A szeretetszolgálat tagja a szociális szövetkezetnek, de ebben nem merül ki jelenlétük a faluban: idén szeptembertől átvették az óvoda és az iskola fenntartását, alternatív oktatási programot szeretnének bevezetni, a közösségi házba állandó szociális munkást vettek fel, sok a program, a gyerekek többek között trombitálni és furulyázni tanulnak a Szimfónia módszertan szerint, de nagyon népszerű, hogy újra van szervezett fociedzés, hétvégén pedig meccsek is. Az edző egy fiatal cigány srác, aki napközben az önkormányzati épületek fűtéséért felel, rakja az aprított fát a kazánba, délután és este pedig megy a gyerekekhez a focipályára. “Maradjatok itt az esti edzésre, ha látni akarjátok normális ruhában is” – viccelnek a sráccal szövetkezet vezetői.
16 évesen már közmunkáért kopogtatnak
“Ez egy nagyon szegény falu, de nem csak a pénzhiány a gond: ide egész egyszerűen még mindig nem ért el a 21. század. Se szellemileg, se lelkileg, se földrajzilag. Olyan, mintha elment volna mellettünk az idő” – mondja Németh. A helyiek annyira szegények, hogy esélyük sincs máshová költözni, maradnak a faluban, a gyerekek pedig folyamatosan születnek, ami igazán örvendetes lenne, ha a szülőknek lenne munkája.
Az ezer emberből azonban jó, ha húsznak van piaci alapú munkahelye, 67-en közmunkásként dolgoznak, páran a helyi szociális szövetkezetben, a többiek az állam szociális juttatásaiból és alkalmi munkákból élnek. “Tudnánk ennél több embernek is közmunkát adni, de a szakképzettséget igénylő állásokat nincs, aki betöltse” – ezt már Dobos Károlyné, Marika, Gyulaj polgármestere meséli irodájában. Szükség lenne adminisztrátorra, traktorosra, kőművesre, de az iskolából kikerülő fiataloknak nincs szakmájuk. 16 éves fiúk kopogtatnak naponta a polgármester ajtaján közmunkáért, ahelyett, hogy az iskolában ülnének. “Évente talán egy gyerek, aki megszerez valamilyen szakmát, a többség a nyolc osztály után abbahagyja az iskolát” – meséli Németh.
Mit akarsz ezeken segíteni?
Hosszú évek alatt alakult ki ez a gazdasági környezet Gyulaj körül, ami mindennek nevezhető, csak emberközpontúnak nem – mondja Németh, miközben körbejárjuk az esti félhomályban a települést. Mutatja a házakat, elmondja, hogy melyikben ki lakik, hol, mik a problémák. Ha valamelyik ház éppen nem a szétesés szélén áll, nincs lyuk a fal és az ablakkeret között, nincs leszakadva a redőny, az már középosztálybeli család tulajdonának számít a faluban. Az egyik ház annyira romos, hogy erősebb rúgástól talán össze is omlana. Egy idős néni lakik benne, nincs senkije, egyetlen szórakozása, hogy néha eljár az idősek klubjába. Egy másik háznál kilenc gyerek van, az udvarban szürke nyulak és tyúkok szaladgálnak. “Látszólag minden rendben van, de bent iszonyatos a lelki szegénység. Gyerekek nőnek fel úgy, hogy egy szót nem beszélnek egymással, se a szülőkkel” – meséli Németh Nándor, miközben felérünk a falut körülölelő egyik domb tetejére, fel a templomkerthez. Majd elmeséli azt is, mit mondott neki pár éve egy környékbeli politikus, amikor a faluban járt:
Hagyd a francba ezt az egészet, mit akarsz ezeken a cigányokon segíteni? Fel kéne gyújtani az egész települést és vissza sem nézni.
