Itthon hvg.hu/MTI 2015. december. 18. 11:17

Kötelező tárgy lesz a cigányság története a Debreceni Református Hittudományi Egyetem

Kötelező romológia képzést vezet be a Debreceni Református Hittudományi Egyetem összes szakján, hogy minden hallgató kellő ismeretet szerezzen a cigányság kultúrájáról és történelméről.

Az debreceni egyetem rektora az intézményben szervezett cigány szakmai napon jelentette be december 1-jén az új képzést, miszerint egy hat-, illetve négykredites tantárgy a cigányság történetével, kultúrájával, hazai társadalmi helyzetével foglalkozik majd, valamint a romológia szakhoz kapcsolódó szakmaspecifikus ismereteket is oktatnak a romák között végzett munka jellegzetességeiről.

A képzést felmenő rendszerben, 2016 szeptemberétől vezetik be, szervezéséhez romológia tanszéket állítanak fel - írta a Tiszántúli Református Egyházkerület sajtóreferense. A közlemény hozzáteszi, hogy a tervek között szerepel a bevezetése egy tanító szaknak nemzetiségi tanító szakképzettséggel, cigány-roma képzési irányultsággal. A képzés bevezetését a fenntartó Tiszántúli Református Egyházkerület is támogatja, fontosnak tartva a tanítói és egyházi munkához szükséges további kompetenciák elsajátítása mellett a hallgatók érzékenyebé tételét is - emelték ki.

Korábban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jelentette be, hogy kötelező tárgyá teszik a holokauszt történetét minden hallgató számára, ami nagy lépést jelent az antiszemitizmus és a diszkrimináció elleni küzdelemben.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.